1-HÉT

MTI

MAGYARORSZÁG Aggasztó a dizájnerdrogok népszerűsége

Magyarország élen jár a dizájnerdrog-fogyasztásban - jelentette ki Csákó Ibolya alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályának kiemelt főreferense. A főreferens a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem világnapján arra hívta fel a figyelmet, hogy az új pszichoaktív anyagok, az úgynevezett dizájnerdrogok térhódítása 2010-ben kezdődött. Mint mondta, ezek olcsón előállítható, könnyen beszerezhető szintetikus anyagok, ennek volt köszönhető a gyors térhódításuk. Kiemelte a dizájnerdrogokkal szembeni küzdelemben a 2012-ben bevezetett úgynevezett C-listát, amely rögzíti az új pszichoaktív anyagokat.

ROMÁNIAMihai Tudose lehet az új román kormányfő

(MTI)

Klaus Iohannis román államfő bejelentette, hogy megbízta kormányalakítással Mihai Tudosét, a bizalmatlansági indítvánnyal leváltott Grindeanu-kormány gazdasági miniszterét, akit az eddig is kormányzó PSD-ALDE szociálliberális koalíció javasolt a miniszterelnöki posztra. Iohannis felszólította a pártokat, hogy gyorsítsák fel a – miniszterek bizottsági meghallgatását és a bizalmi szavazást magába foglaló – parlamenti menetrendet, hogy még a hét vége előtt hivatalba léphessen Románia új kormánya. Az ötvenéves, jogász végzettségű Mihai Tudose a Szociáldemokrata Párt (PSD) 12 alelnökének egyike, 2000 óta Braila megyei parlamenti képviselő, két alkalommal vezette a bukaresti gazdasági tárcát.

OROSZORSZÁGAz új csodafegyver

(MTI)

Két éven belül hadrendbe állhat az új, orosz szupergép. Ezáltal a MiG-35 lesz az a vadászrepülő, amely a tervek szerint nyugdíjba küldi majd a MiG-29-et. A vadonatúj vadászgépet új aktív radar (AESA) és új típusú optikai lokátor (OLS-35) segíti majd a légi célpontok bemérésében, amik egyben kiváltják a földi elfogó irányítást is, így önállóan tudnak bonyolult bevetésekre indulni. Emellett a gép Klimov RD-33MK sugárhajtóművekkel repül, amiknek köszönhetően 50 százalékkal nő a hatótávolsága.

SPANYOLORSZÁGBarcelonának kezd elege lenni a turistákból

(Pixabay)

Egy friss közvélemény-kutatási eredmény szerint az 1,6 millió lakosú katalán nagyváros a turizmust tartja a legfőbb problémának. 2016-ban, a hivatalos adatok szerint 9 millió látogató szállt meg a hotelekben. De a turisták valós száma elérte a 30 milliót, ha a különböző és gomba módra szaporodó, egyéb szállásokat is figyelembe vesszük. A megkérdezettek szerint Barcelona legvonzóbb körzetei eltömegesednek, élhetetlenné válnak. Ennyi látogatót ugyanis egyszerűen képtelen elviselni a város.

NAGY-BRITANNIAEvakuálták a London Eye-t

(Pixabay)

Világháborús bombát találtak a Temze partján, ezért néhány nappal ezelőtt kiürítették a London Eye környékét. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, a teljes területet kordonokkal zárták körbe, ám később a dagály miatt feloldották a lezárást. A hatóságok közölték: amint a vízszint alacsonyabb lesz, elszállítják a bombát.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek

Herédi Krisztián

Pásztor István beszéde a palicsi Szent István-napi rendezvényen