1-HÉT

Pixabay

OROSZORSZÁGÚjrajátszották Berlin ostromát

A Vörös Hadsereg és a Wehrmacht egyenruháját viselő hagyományőrzők elevenítették fel Berlin ostromának eseményeit, köztük a Reichstag (a német parlament) bevételét Moszkva közelében, a kubinkai Patriot parkban. Az eseményhez külön megépítették a Reichstag makettjét. A mintegy 7 ezer néző között jelen volt Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter. A második világháborús ütközet „hadtörténeti rekonstrukciójában” tíz ország 125 hagyományőrző klubjának csaknem kétezer tagja mellett több mint száz kaszkadőr is részt vett. Felvonultattak eredeti német és szovjet tankokat és önjáró lövegeket, valamint katyusákat is.

NÉMETORSZÁG Megnyitotta kapuit a hannoveri nemzetközi ipari vásár

(MTI)

Angela Merkel német kancellár és Beata Szydlo lengyel kormányfő együtt nyitotta meg a világ legnagyobb ipari szakkiállítását, a hannoveri nemzetközi vásárt. Beata Szydlo a németországi Alsó-Szászország tartomány fővárosában 70. alkalommal megrendezett kiállítás megnyitó ünnepségén elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy hazája a vásár díszvendégeként „fiatal és dinamikus” országként mutatkozik be, amely „új, kreatív” termékekkel és elgondolássokkal járul hozzá az ipar fejlődéséhez. A vásáron több mint 6500 kiállító mutatja be termékeit és szolgáltatásait. A partnerországként első alkalommal szereplő Lengyelországból 200 vállalkozás érkezett, köztük 20 start-up cég, azaz informatikai innovációval foglalkozó feltörekvő vállalkozás.

FRANCIAORSZÁG Mobil banki szolgáltatást indít a francia Orange cég

(YouTube)

Az idén júliusban kizárólag mobiltelefonon elérhető lakossági banki szolgáltatást indít Franciaországban az Orange mobil távközlési szolgáltató vállalat. Az amerikai International Data Corporation informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapján megjelent beszámoló szerint az Orange Bank számlavezetési, hitelkártya és kamatozó betéti szolgáltatásokat kínál majd. A nagyközönség számára az idén júliustól elérhető szolgáltatásokat kizárólag az Orange Bank letölthető alkalmazásával lehet majd igénybe venni.

EGYESÜL ÁLLAMOK, DÉL-KOREAAmerikai rakétahordozó tengeralattjáró érkezett Dél-Korea partjaihoz

(Pixabay)

Nagy mértékben irányít tengeri haderőt az Egyesült Államok a Koreai-félszigethez. Az USS Michigan nevű tengeralattjáró a napokban ért partot Busannál, de ez csak egy része egy nagyobb átcsoportosításnak - a Carl Vinson repülőgép-anyahajó is Korea partjai felé tart. Az USS Michigan tengeralattjáró 154 nagy hatótávolságú rakéta szállítására képes. Donald Trump szerint egy egész „armada” áll készen a mozgósításra, beleértve a Carl Vinson repülőgép-anyahajót. Az indulatokat az keltette fel az utóbbi hetekben, hogy Trump tárgyalt Észak-Korea egyetlen szövetségesével, Kínával.

EGYESÜLT ÁLLAMOK Obama közel fél millió dollárért tart előadást a Wall Streeten

(Pixabay)

Komoly bírálatok érik az Egyesült Államokban Barack Obama volt elnököt, mert 400 ezer dollárért tart előadást a Wall Street egyik bankjában. A magas honorárium háromszorosa annak, amit Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje 2015-ben kapott a Goldman Sachs bankháznál tartott előadásáért. Clinton ugyanis szintén rendszeresen tartott előadásokat a Wall Street különböző befolyásos bankjainál, és a tavalyi elnökválasztási kampányban ezért éles bírálatok is érték. Barack Obama korábban még „zsíros nagymenőknek” nevezte a Wall Street bankárjait, és őket tette felelőssé a 2009-ben kirobbant pénzügyi válságért. Akkor úgy fogalmazott: a pénzügyi válságot „részben a Wall Street teljességgel felelőtlen magatartása okozta”. Azóta azonban úgy tűnik, hogy megváltozott a volt elnök véleménye.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon