1-HÉT

MAGYARORSZÁG – Nagyot zuhant az ellenzéki pártok népszerűsége

A Fidesz-KDNP országos listájára a biztos szavazók 54 százaléka voksolna, egy most vasárnapi választás esetén. Az ellenzéki összefogáshoz tartozó pártokra 16 százalékponttal kevesebben, mindössze a részvételüket biztosra ígérő polgárok 38 százaléka – derül ki a Nézőpont Intézet reprezentatív közvélemény-kutatásából. A kormánypártok magas támogatottsági mutatója a koronavírussal való intézkedések népszerűségének is köszönhető, ami a veszélyhelyzet alatt a 70 százalékos szint fölött stabilizálódott.

OLASZORSZÁG – Majdnem mindent újranyitnak

(Pixabay)

A kereskedelmet, a vendéglátóhelyeket, a fodrászatokat és a strandokat is újranyitják május 18-tól Olaszországban a járványkorlátozások eredetileg tervezett fokozatos feloldása helyett - jelentették be az olasz tartományok elnökei a kormánnyal tartott egyeztetés után. A tartományok és a kormány közötti kapcsolatokért felelős Francesco Boccia miniszter úgy nyilatkozott, hogy húsz nap elteltével ellenőrzik az egyes tartományok járványgörbéjének alakulását, és a fertőzés fokozódása esetén a kormány régiónként ismételt szigorítást rendelhet el.

EGYESÜLT ÁLLAMOK – Obamagate

(Pixabay)

„Obamagate”-ről írt a Twitteren Donald Trump amerikai elnök, azt sejtetve, hogy demokrata elődje, Barack Obama részese volt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Michael Flynn volt nemzetbiztonsági tanácsadó elleni vizsgálatának. Az elnök azt követően tette közzé bejegyzését, hogy Flynn ügyvédje, Sidney Powell a múlt hétvégén interjút adott a Fox televíziónak, és abbéli meggyőződését fejtegette, hogy Obama is részese volt azon, általa összejátszásnak nevezett folyamatnak, amelynek során ügyfele ellen eljárást indítottak.

EGYESÜLT ÁLLAMOK – Bill Gates luxusvillát vett

(Northfoto)

Lenyügöző luxusvilla komplexumot vásárolt meg a Microsoft atyja, Bill Gates. A szoftverfejlesztő feleségével, Melindával egy 43 millió dolláros házat választottak otthonuknak, a kaliforniai Del Marban. Állítólag ez az óceánparti rezidencia a valaha legdrágábban elkelt a településen. Nem is csoda, hiszen ez nem csak egy villa, hanem egy teljes komplexum, két vendégházzal, üvegházzal, és a lakók kényelmét szolgáló gyógyfürdővel, moziszobával, 10 személyes jacuzzival, teniszpályával, és medencével. A Gates családnak van hova elvonulnia, hiszen a főépület hat hálószobával, négy fürdőszobával rendelkezik, körülbelül 540 négyzetméteren.

HOLLANDIA – Öt szörfös lelte halálát a holland partoknál

(Pixabay)

Öt szörfös lelte halálát a tengeren a holland partoknál tomboló viharos szél miatt. A szörfözők közül a hatóságok két ember holttestét hétfőn este találták meg a tengerben, három további áldozatot pedig kedden húztak ki a vízből. Az ötödik áldozat után sokáig folyt a kutatás, de a De Telegraaf című holland napilap értesülése szerint végül őt is holtan találták meg a mentőcsapatok. A kutatás mentőhajókkal és helikopterekkel folyt az eltűntek után. Az újság úgy tudja, hogy a csoport tapasztalt szörfösökből állt, semmi sem utalt a rájuk leselkedő veszélyre.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek