1-HÉT

MTI

MAGYARORSZÁG21. századi együttműködésre kell törekedni az uniós nemzeti régiókban

A civil közösségek, valamint a nemzet mint közösség fontosságát hangsúlyozta a határon túli autonómiaügyek egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott a kecskeméti megyeházán, a városi civil fórumon. Szili Katalin közölte, 21. századi együttműködésre kell törekedni az Európai Unión belül a nemzeti régiókban. A miniszterelnöki megbízott a nemzeti összetartozás évéhez kapcsolódóan a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezésről beszélt, illetve a támogatására kérte a jelenlévőket. Szili Katalin szerint a 21. század a magyaroknak lehetőséget ad a nemzeti szolidaritás, a közösséghez tartozás megélésére. Úgy vélekedett: 21. századi együttműködésre kell törekedni a nemzeti régiókban, és olyan együttműködést kell teremteni, amely megmutatja, hogyan lehet a közösségeket megtartani és az identitásukat megőrizni Európában.

VILÁGKoronavírus - az alapos kézmosás segítene a repülőtereken

(MTI)

Jelentősen csökkenne a fertőző betegségek terjedése, ha javulna a világ 10 fő repülőterén átutazó utasok kézmosásának gyakorisága - derítették ki a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói. Minél nagyobb az emberek kézmosási szokásának javulása, annál nagyobb hatása van a betegség terjedésének lelassulására - mutatták ki a Risk Analysis folyóiratban megjelent tanulmányukban. Bár a tanulmányt, amely általában foglalkozik a fertőző betegségek, köztük az influenza terjedésével, december végén, közvetlenül a koronavírus járvány megjelenése előtt tették közzé, szerzői hangsúlyozzák, hogy eredményeik minden ilyen betegségre vonatkoznak és a mostani járvány tekintetében is fontosak. A hírhez kapcsolódik, hogy Magyarországon is megjelent a vírus, két iráni diák fertőződött meg.

EURÓPAI UNIÓ Csatlakozási tárgyalások megkezdését ajánlják Észak Macedóniával és Albániával

(MTI)

Az Európai Bizottság a csatlakozási tárgyalások megkezdését ajánlja Észak Macedóniával és Albániával, mivel a két ország jelentős eredményeket ért el a jogállamisággal kapcsolatos reformok bevezetése terén 2018 óta - derül ki az Európai Bizottság legújabb jelentéséből. A brüsszeli testület megítélése szerint a két ország határozott lépéseket tett előre az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítésben, illetve a korrupció, a szervezett bűnözés és a drogkereskedelem elleni harcban.

EGYESÜLT ÁLLAMOKBiden harcba száll az elnökjelöltségért

(MTI)

Joe Biden harcba száll a jelöltségért a nyári elnökjelölt-állító konvención akkor is, ha Bernie Sanders vermonti szenátornak lesz több delegátusa - erről a CNN hírtelevíziónak adott interjúban beszélt a demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke. Biden megkérdőjelezte, hogy a legtöbb kötött delegátussal rendelkező jelölt-aspiránst kell megválasztani elnökjelöltnek. A volt alelnök, aki tarolt a déli államokban tartott előválasztásokon, és összesen nyolc államban győzött: Virginiában, Észak-Karolinában, Alabamában, Tennessee-ben, Arkansas-ban, Oklahomában, Minnesotában, sőt, még az északkeleti Massachusettsben is, arra hivatkozott, hogy a Demokrata Párt szabályzata nem így rendelkezik.

BRAZÍLIAHajóbaleset az Amazonas mellékfolyóján

(Pixabay)

Balesetet szenvedett az Anna Carolina III nevű hajó több tucat utassal a fedélzetén az elmúlt hétévgén az észak-brazíliai Amapá államban az Amazonas Jari nevű mellékfolyóján. A balesetben 18 férfi, nő és gyermek holttestét találták meg, illetve 46 embert mentettek ki. Közel 30 eltűnt után még kutatnak.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon