1-HÉT

MTI

SZÉKELYFÖLD, ROMÁNIATöbb mint nyolcvan településen gyúltak ki az őrtüzek

Több mint nyolcvan székelyföldi településen gyúltak ki az őrtüzek a székelyföldi autonómiaigény jeleként - közölte az MTI-vel Gazda Zoltán, a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) irodavezetője. Valamennyi őrtűz mellett a helyi szervezők felolvasták azt a petíciót, melyben ismételten kinyilvánították igényüket a székelyföldi autonómiára.

NAGY-BRITANNIAGlobális embercsempész-hálózat tagja lehetett a halálkamion sofőrje

(MTI)

Globális embercsempész hálózat tagja annak a kamionnak a sofőrje, amelynek pótkocsijában a múlt héten 39 embert találtak holtan Délkelet-Angliában – véli a brit ügyészség. A 25 éves, észak-írországi Maurice Robinson ellen 39 rendbeli emberöléssel, valamint embercsempészetre, illegális bevándorlás elősegítésére és pénzmosásra szőtt összeesküvés címén emeltek vádat. Robinson ellen a héten kezdődött a büntetőeljárás az Essex megyei közigazgatási székhely, Chelmsford magisztrátusi bíróságán. Az őrizetben lévő vádlott videókapcsolaton keresztül vett részt az első, rövid bírósági procedúrán, amelyen a bíró felszólítására igazolta személyazonosságát és azt, hogy brit állampolgár. Az ügyész a hivatalos vádismertetésben kiemelte: a vádhatóság szerint az ügy mögött egy olyan globális hálózat áll, amely jelentős számú illegális bevándorló Nagy-Britanniába csempészését szervezi, és a hatóságok szerint ennek tagja a kamionsofőr is.

EURÓPAI UNIÓ, VENEZUELA120 millió euróval támogatnák a venezuelai menekülteket

(MTI)

Nagyjából 120 millió euróról érkezett felajánlás a súlyos politikai és gazdasági válságba süllyedt Venezuelából menekülni kényszerülő emberek megsegítésére a helyzettel foglalkozó brüsszeli nemzetközi konferencián. Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője üdvözölte az eredményt, mondván, az annak fényében különösen figyelemre méltó, hogy hangsúlyozottan nem donorértekezletről volt szó. Többek között az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Olaszország és Spanyolország is tett felajánlásokat. Közölte, hogy ehhez az összeghez hozzájön majd még a napokban 30 millió euró az Európai Bizottság részéről.

SZÍRIAA tengerbe szórták az amerikaiak Abu Bakr al-Bagdadi hamvait

(MTI)

A tengerbe szórták Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet meggyilkolt vezetőjének hamvait, miután megkapta az iszlám szokásoknak megfelelő végtisztességet - közölte három amerikai tisztségviselő a Reuters hírügynökséggel. Bagdadi az északnyugat-szíriai Idlíb térségében lévő Barisa településen rejtőzött egy épületben. Az Iszlám Állam önjelölt kalifája felrobbantotta a testén lévő robbanómellényt, amikor a likvidálására indult amerikai erők vasárnapra virradóra sarokba szorították egy földalatti járatban.

EGYESÜLT ÁLLAMOK-37,1 fokos rekordhideget mértek Utahban

(Pixabay)

Rekord hideget, -37,1 Celsius-fokot mértek az Egyesült Államok nyugati részén fekvő Utahban, ahová jelentős sarkvidéki légtömeg tört be Kanada felől. Timothy Wrigth meteorológus a Twitteren közölte, hogy a utahi Peter Sinks városban feltehetően megdőlt az októberi hidegrekord. Tom Skilling chicagói meteorológus ismertetése szerint a Peter Sinksben mért hideg a hely tengerszint feletti magasságának (2488 méter) és sajátos topográfiájának köszönhető. Egy 804 méter mély medencéről van ugyanis szó, amelyben a felhőmentes, szélcsendes éjszakákon megreked a hideg levegő, különösen a sarkvidéki légtömegek téli áramlása idején.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon