1-HÉT

Pixabay

EURÓPA – A bevándorlók asszimilációját szorgalmazná Sarkozy

Nicolas Sarkozy volt francia államfő az integráció helyett a bevándorlók asszimilációját szorgalmazta. A volt elnök kijelentése nagy port kavart és politikusok, történészek, illetve újságírók vitatkoztak róla. „Bármi is legyen a szülők állampolgársága, egy fiatal francia abban a pillanatban, amikor francia lesz, akkor az ősei a gallok” - mondta Nicolas Sarkozy egy kampánygyűlésen a Párizshoz közeli Francoville-ben. Sarkozy a saját példáján magyarázta el a közönségének, hogy mit ért integráció helyett asszimiláción. „Az apám magyar, de nekem nem tanították meg Magyarország történelmét. Az anyai nagyanyám görög, de nekem nem tanították meg Görögország történelmét. Amennyiben francia vagyok, Franciaországot szeretem, Franciaország történelmét ismerem, franciául beszélek, és az én őseim Franciaország ősei, na ez az asszimiláció”.

 

EURÓPA  – A román hatóság szerint Székelyföld nem létezik

A Román Idegenforgalmi Hatóság nem ismeri el idegenforgalmi desztinációnak a Székelyföldet. A hatóság erről levélben értesítette a Székelyföld Desztináció Menedzsment Klasztert. Anca Pavel-Nedea, az intézmény elnöke levelében azt közölte, hogy nem véleményezheti és nem is írhatja felül azt a bírósági döntést, amely miatt nem sikerült a székelyföldi turisztikai egyesületet bejegyeztetni. A bíróság azt kifogásolta, hogy az egyesület a romániai közigazgatásban nem létező Székelyföld turizmusát kívánja szolgálni. Anca Pavel-Nedea e-mellett nem tartja helyénvalónak Székelyföld összehasonlítását a Mócvidékkel, az Avassal vagy éppen Máramarossal, mert szerinte Székelyföld az egykori székely székeket jelöli, míg a többi tájegység egységes építkezés, kultúra révén különül el a szomszédos területekről.

 

 

EGYESÜLT ÁLLAMOK, ÉSZAK-AMERIKA – George H. W. Bush Clintonra szavaz

Az idősebb Bush, volt republikánus elnök nem Donald Trumpra, hanem Hillary Clintonra akar szavazni a következő elnökválasztáson. Az exelnök mindezt Kathleen Kennedy Townsend volt marylandi helyettes kormányzónak, a néhai Robert Kennedy lányának árulta el, ő pedig feltette a Facebook-oldalára. Idősebb Bush elnök alighanem neheztel a milliárdosra, aki elütötte második fiát, Jeb Busht a republikánus elnökjelöltségtől, noha a Bush család azt remélte, hogy George W. Bush után a dinasztia újabb tagja hódíthatja el a Fehér Házat. Bush papa szóvivője nem cáfolta a hírt, csak annyit mondott, hogy a szavazás magánügy és a volt elnök nem teszi közzé, kire voksol.

Pixabay

 

 

KÖZEL-KELET – Moszkva a felelős?

Az Egyesült Államok Oroszországot tartja felelősnek az ENSZ egyik szíriai segélykonvoját ért támadásért. „Minden jel arra utal, hogy légitámadás történt. Mivel a szíriai ellenzéknek nincsenek repülőgépei, ez azt jelenti, hogy akár a szíriai kormány, akár a kormány oldalán Szíriában beavatkozó orosz csapatok is elkövethették a támadást az Aleppóba tartó konvoj ellen” - hangoztatta Ben Rhodes, Barack Obama elnök helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója. Moszkva azonban visszautasította, hogy orosz vagy szíriai repülőgépek bombáztak volna. A szíriai kormány szintén visszautasította a feltételezést, hogy csapatai intéztek támadást a segélyt szállító gépkocsioszlop ellen. Az ENSZ az esetet követően úgy döntött, hogy minden segélykonvoját leállítja Szíriában.

 

AFRIKA – Gyermekek százezrei éheznek Szomáliában és Jemenben

Az ENSZ szomáliai humanitárius koordinátora, Peter de Clercq a napokban arról számolt be, hogy közel ötmillió embert érint az élelmiszerhiány Szomáliában. Az éhezők között több mint 300 ezer öt éven aluli kisgyermek is van, akik már annyira alultápláltak, hogy azonnali segélyekre van szükségük, hogy életben maradhassanak. A helyzet Jemenben is hasonló, ott 370 ezer gyermek éhezik. A mostani élelmiszerhiány több okra vezethető vissza, de elsősorban az idei rendkívül szélsőséges időjárás miatt vált ismét válságossá a helyzet Afrika keleti térségében. Szomália középső régiójában ugyanis az elmaradt esőzések miatt a termés jelentős része elszáradt, a jószágok jelentős része pedig szomjan halt.

Pixabay

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon