1-HÉT

Pixabay

MAGYARORSZÁG150 milliárd forintot fordítanak a Magyar Falu programra

Idén a Magyar Falu Programra 150 milliárd forintot fordít a kormány – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Budapesten. Gyopáros Alpár kiemelte: fokozott az érdeklődés az ötezer fő alatti településeknek indított Magyar Falu program iránt, ekkora támogatási keretre még nem volt példa költségvetési forrásból. A Magyar Falu programban 50 milliárd forintot fordítanak 3-4-5 számjegyű utak fejlesztésére, 25 milliárd forintot a falusi csokra, és 75 milliárd forintot a közszolgáltatások fejlesztését érintő 18 célterületre – ismertette.

EGYESÜLT ARAB EMÍRSÉGEKFerenc pápa történelmet írt

(MTI)

Véget ért Ferenc pápa történelmi látogatása az Egyesült Arab Emírségekben. Ő az első katolikus egyházfő, aki misét celebrált az Arab-félszigeten. Az eseményen több mint 130 ezren vettek részt Abu-Dzabiban. Az egyesült arab emírségekbeli Abu-Dzabiban sikoltozva, vatikáni zászlókat lengetve köszöntötték a hívek Ferenc pápát.

UKRAJNA - 89 jelölt indulna az elnökválasztáson

(Pixabay)

Nyolcvankilencen szeretnének Ukrajna elnöke lenni, legalábbis ennyien regisztráltatták magukat jelöltként a március 31-i elnökválasztásra - adta hírül az ukrán sajtó. A határidő vasárnap járt le, a központi választási bizottságnak pedig február 9-ig kell közzétennie a jelöltek végleges listáját. A testület eddig mintegy félszáz jelölt regisztrációját vizsgálta meg és 30-ét hagyta jóvá. Köztük van Petro Porosenko jelenlegi ukrán elnök is, aki vasárnap regisztráltatta magát. Az elnökválasztás favoritja mindazonáltal Julia Timosenko, volt kormányfő, az ellenzékben lévő Haza párt vezetője.

NÉMETORSZÁGCsődbe ment a Germania légitársaság

(Pixabay)

Csődeljárást kezdeményezett maga ellen a Germania német légitársaság és közölte, hogy beszünteti tevékenységét azonnali hatállyal. A berlini központú légitársaság mintegy 30 repülőgépet üzemeltetett, ezer főt foglalkoztatott és évente 4 millió utast szállított. Pénzügyi  gondjai annyira súlyossá váltak, hogy képtelen volt kifizetni a januári béreket. A vállalat „előre nem látott körülményekkel” indokolta csődjét, egyebek közt az üzemanyag tartós drágulásával a múlt nyáron, valamint az euró árfolyamvesztésével az amerikai dollárral szemben. A cég két leányvállalatát, a Germania Flug AG svájci légitársaságot és a Bulgarian Eagle bolgár légitársaságot nem érinti az eljárás, a járatok az eredeti menetrend szerint közlekednek - közölték.

VILÁG  – Több mint egy méterrel is emelkedhet a világtengerek szintje

(Pixabay)

A korábban becsültnél nagyobb mértékben, akár 1,32 méterrel is emelkedhet a világtengerek szintje 2100-ig az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) új klímaváltozási jelentésének tervezete szerint. A testület korábbi, 2013-as klímajelentése még legfeljebb 0,98 méteres tengerszint-emelkedést valószínűsített az évszázad végéig. Az újabb jelentés tervezete szerint valószínűleg gyakoribbá válnak az „óceáni hőhullámok” is, az olyan jelenségek, amikor egy adott térségben szokatlan módon felmelegszik a tenger felszíne, a tűréshatár szélére sodorva a tengeri élővilágot. A melegebb tengerfelszín és tengervíz növelheti az esők, az erős szelek és a ciklonok okozta nagy hullámzást.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon