1-HÉT

Pixabay

VILÁGSzázezrek köszöntötték az utcákon az új esztendőt

A legtöbben ezúttal is Brazíliában, a riói Copacabanán gyűltek össze: több mint 2 millió élvezték a mintegy 10 perces tűzijátékot. Új-Zélandon az elsők között köszöntött be az újév. A szigetország fővárosában, Aucklandben idén is a 328 méter magas Sky Towerről lőtték ki a tűzijátékrakétákat. Idén először a Harbour Bridge is különleges fényben pompázott. Egy órával később a sydneyi öbölben kezdődött 12 perces tűzjáték. A szervezők szerint ez volt az eddigi legnagyobb ilyen látványosság, amelyet több mint egy millióan nézték végig a kikötőben. Az arany, ezüst és lila fényekkel az augusztusban elhunyt soullegendának, Aretha Franklinnek állítottak emléket.

BRAZÍLIAA magyar miniszterelnök Brazíliából kívánt boldog új évet

(MTI)

Brazíliába érkezett Orbán Viktor miniszterelnök, hogy részt vegyen az újonnan megválasztott brazil elnök, Jair Bolsonaro január elsejei beiktatásán. A magyar kormányfő a közösségi oldalán azt írta, „itt három óra híján 2019. Boldog új évet, Magyarország”. A bevándorlásellenes politikája miatt „brazil Trumpnak” is nevezett jobboldali Jair Bolsonar október végén nyerte meg hazája elnökválasztását, legyőzve Fernando Haddadot, a baloldali Munkáspárt libanoni származású jelöltjét.

EGYESÜLT ÁLLAMOKMegvan az első hivatalos amerikai elnökjelölt-aspiráns

(MTI)

Elizabeth Warren demokrata párti massachusettsi szenátor videóüzenetben és támogatóinak küldött e-mailben jelentette be, hogy létrehozta az elnökválasztási kampányhoz szükséges, úgynevezett feltáró bizottságot. E bizottság révén gyűjthet majd pénzt a kampányához. A politikus felvázolta elképzeléseit, amelyek szerint olyan Amerikát kell építeni, amely nem csupán a gazdagok, hanem mindenki számára a lehetőségek hazája. A 69 éves Elizabeth Warren - eredetileg pénzügyi jogász. 2013 óta tagja a szövetségi szenátusnak. A politikában a 2007-es globális pénzügyi válság idején tűnt fel, amikor erőteljesen bírálta a Wall Street bankjait, kiállt a bankrendszer szigorúbb szabályozása és ellenőrzése mellett, majd a szenátus bankügyekkel foglalkozó bizottságának tagjaként küzdött az ellen, hogy a Trump-kormányzat enyhítsen a szigorú pénzügyi szabályozáson.

ROMÁNIAAz unió soros elnöke

(Pixabay)

Január elsejétől 6 hónapig Románia tölti be az Európai Unió soros elnökségét. Bukarest Ausztriától veszi át a tisztséget, amelyet Finnországnak ad tovább júliusban. Románia 2007-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, most először látja el a féléves elnökséget. Bukarest a többi közt a versenyképesség megerősítésére, a munkahely teremtésre és a fenntarthatóságra helyezné a hangsúlyt, valamint a határok védelmére és a terrorizmus elleni harcra.

VATIKÁNLemondott a Vatikán szóvivője és helyettese

(Pixabay)

Greg Burke vatikáni szóvivő a Twitteren jelentette be távozását. Indoklása szerint a vatikáni kommunikáció változásai miatt lehetőséget adnak Ferenc pápának egy új kommunikációs csapat összeállítására. A katolikus egyházfő 2 hete nevezett ki egy, személyes barátjaként is ismert olasz újságírót a vatikáni sajtóosztály tartalmi felelősévé. Az 59 éves amerikai Burke korábban a Fox News hírcsatorna vatikáni tudósítója volt, 2016 óta látta el a pápai állam szóvivői feladatait.  

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon