1-HÉT

MAGYARORSZÁG - Tüntetést szerveznek a nemzetárulók

A szocialista Ujhelyi István Strasbourgból jelentette be, hogy vasárnap délután 5 óra körüli időpontra az MSZP tüntetést szervez a kormány ellen, melyre várják az ellenzéki pártokat. Az MSZP-s arról beszélt (a maga sajátos igazmondó módján), hogy egy normális demokráciában ilyen szavazás után, ami ma volt a kormány tevékenységéről az Európai Parlamentben, le kellene mondania Orbán Viktoréknak, ehhez képest szerinte a kormányzat reakció alapján úgy tűnik, rálépnek a gázra és változtatás nélkül „száguldanak tovább a szakadék felé”. A hírhez kapcsolódik, hogy Gyurcsányék máris csatlakoztak a „gerincesek”gyülekezetéhez.

SPANYOLORSZÁG – Óriási tömeg tüntetett Katalónia függetlenségéért

(MTI)

A városi rendőrség első becslése szerint mintegy egymillióan vonultak utcára az önálló katalán köztársaság megalakításáért Barcelonában kedden, a katalán nemzeti ünnepen. Tüntetők Oriol Junqueras katalán alelnök szabadon engedését követelik a felvonuláson. A Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű civil szervezet által megrendezett függetlenségpárti tüntetés helyszínén a tömeg már órákkal korábban elkezdett gyülekezni. A városban útközben is jól lehetett látni, hogy ki az, aki a felvonulásra igyekszik: teljes metrókocsik teltek meg az esemény élénk rózsaszínű, Teremtsük meg a köztársaságot! feliratú pólóját viselő emberekkel.

MEXIKÓ - 175 politikust gyilkoltak meg egy év alatt

(Pixabay)

Egy év alatt, tavaly szeptember és idén augusztus vége között 175 politikust gyilkoltak meg Mexikóban - közölte a dpa német hírügynökség az Etellekt mexikói elemzőcég adatait ismertetve. Ehhez hozzájön, hogy 850 erőszakos cselekményt követtek el politikusokkal szemben, legalábbis ennyiről érkeztek jelentések. Az Etellekt rámutatott, hogy a júliusi választások után sem hagyott alább a politikusok elleni erőszak, 63-szor követtek el támadásokat ellenük, köztük 21 gyilkosságot. Legutóbb péntek este öltek meg egy frissen megválasztott polgármestert az északi Chihuahua államban.

FRANCIAORSZÁG - Lopják a védett teknősöket Korzikán

(Pixabay)

Több mint 50 védett görög teknőst loptak el egy korzikai állatkertből. Az 56 hüllő a Vero falu melletti A Cupulatta teknősparkól tűnt el. „A görög teknősök adásvétele illegális. Az azonban nem zárható ki, hogy olyanok lopták el a hüllőket, akik ellenzik állatkerti tartásukat, ezért szabadon engedték őket” – hangsúlyozták az A Cupulatta üzemeltetői. Nekik is szólt a teknőspark figyelmeztetése: a szabadon eresztett teknősök halálos kórokozókkal fertőzhetik meg a vadon élő egyedeket, mivel hosszú ideje élnek állatkertben, ahol emberekkel és olyan fajokkal voltak kapcsolatban, amilyenekkel a szabadon élő teknősök általában nem találkoznak.

AUSZTRÁLIA – Hatalmas aranybányára bukkantak

(Pixabay)

Óriási ausztráliai aranylelőhelyről számolt be az RNC Minerals kanadai bányászvállalat, ami Nyugat-Ausztráliában bukkant aranyban szokatlanul gazdag rétegre egy addig nikkelbányaként működő lelőhelyen. Az elmúlt héten talált két legnagyobb, összesen 158 kilós sziklából összesen 113 kilót tesz ki a bennük található arany, míg a bányából összesen több mint 262 kiló aranyat tartalmazó sziklákat bányásztak ki – ennek jelenlegi piaci értéke meghaladja a 9 millió eurót.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon