Rendszeres, kitartó munka

Interjú Deli Andor EP-képviselővel

Deli Andor

Az óbecsei születésű Deli Andor 2014 óta az Európai Parlament képviselője a Fidesz–KDNP színeiben, ugyanakkor a képviselő vajdasági kötődésű, hiszen nem csak itt született, tanult és élt, de szakmai tapasztalatát is itthon, a vajdasági kormányban szerezte, ahol tizennégy éven keresztül dolgozott.

Év vége felé közeledve, azt is mondhatnánk, összegző interjút készítettünk, de ez csak annyiban igaz, hogy számba vettük a sikereket és feladatokat – kérdéseink szülőföldünkhöz kötődnek, középpontban pedig Szerbia EU-csatlakozása áll.

  • Johannes Hahn uniós bővítési biztos november 9-én mutatta be a 2016-os Szerbiára vonatkozó európai bizottsági országjelentést az Európai Parlament külügyi szakbizottságában. A jelentés elismerően szól a szerbiai folyamatokról, amely számunkra, vajdasági magyarok számára is, kiemelt jelentőséggel bír.  Ön hogyan értékeli az idáig megtett utat?

A többi közép-kelet európai országhoz viszonyítva Szerbia nagy késéssel vágott bele az európai integrációs folyamatokba a 2000. októberi fordulat után.

A kezdeti lendület azonban lanyhult, így például 2009-ig kellett a szerbiai polgároknak várnia arra, hogy a különböző technikai és adminisztratív akadályok elháruljanak annak érdekében, hogy megszűnjön a vízumkötelesség az EU országokba.

A folyamat 2012-től gyorsult fel újra, a tagjelölt státusz elnyerésével. Azóta négy tárgyalási fejezet is megnyílt és újabbak megnyitása várható a közeljövőben. Sokszor tűnhet úgy, hogy nem elég gyors a csatlakozási folyamat, ugyanakkor az is látható, hogy nem csak Szerbián „áll a vásár”.

Az EU létezésének talán legmegrázóbb időszakát éli, már rég nem éljük azokat az „euoptimista” időket, amely a kilencvenes évek végére és a kétezres évek elejére voltak jellemzők.

A 2008-as gazdasági válság óta az EU egyik krízisből lép át a másikba. A politikának egyszerűen nagyon kevés ideje és figyelme marad a további bővítésre.

Az, ami fontos, ám ugyanakkor nagyon nehéz feladata a mostani szerbiai kormányzatnak, hogy mindezen nehézségek ellenére fenntartsa a lendületet és a lelkesedést az EU felé való közeledés vonatkozásában.

Mondanom sem kell, hogy a vajdasági magyar közösségünknek is alapvető érdeke, hogy az ország kitartson az európai úton, még ha az nem is nyújt látványos és gyors eredményeket.

  • A Kisebbségi Akcióterv mely intézkedései fogják látványosan érinteni a kisebbségi vajdasági polgár mindennapjait?

Amint azt az előző válaszomnál is kifejtettem, az EU integráció rengeteg munkát és energiát igényel, amelynek eredményei csak középtávon fejtik ki hatásukat.

Ez érvényes a gazdaság területére, de talán még inkább igaz az emberi jogok érzékeny témakörére, ahol nagyon nehéz gyors eredményeket felmutatni. Itt inkább a rendszeres, kitartó munka számít.

A Kisebbségi akcióterv jelentősége éppen abban rejlik, hogy, egyrészt az EU először kérte egy tagjelölt országtól egy ilyen jellegű dokumentum elkészítését, másrészt pedig, a rendszerben való gondolkodást, időtálló építkezést segítik azok az intézkedések, amelyek belekerültek ebbe az akciótervbe.

Azt gondolom, hogy nem vagyok egyedül azzal az elvárással, hogy a folyamat végére a vajdasági magyar közösség és a többi szerbiai kisebbség is egy megerősödött kisebbségjogi rendszerben éljen, ahol a jogszabályi előírások ténylegesen megjelennek a gyakorlatban, a mindennapi életben.

  • A Junckerhoz intézett felszólalásában Ön is megjegyezte, hogy az elhúzódó csatlakozási tárgyalások és a kétértelmű politikai üzenetek, mint pl. az Unióba való határátlépés megfizettetése, erősítik az euroszkeptikusok számát a Nyugat-Balkánon. Honnan és miért ez a félelem a bővitéstől? A korábbi rossz példák, mint Bulgária és Románia, ennyire mély nyomot hagytak volna?A minap olvastam, hogy egy felmérés szerint Németországban a lakosság kétharmada nem támogatja a bővítést. Mit gondol, mi ennek az oka? Ön szerint milyen új eszközökre és megközelítési módra van szükség a tagfelvétel területén?

Az EU egy rendkívül bonyolult időszakát éli. Sokszor hallom a brüsszeli üléséken, konferenciákon azt a meglátást, hogy semmi sem olyan, mint régen, semmi sem úgy működik, mint egy évtizeddel ezelőtt. A döntések abban az időszakban elsősorban a Bizottság udvarában születtek. Ma a súlypont a tagállamokat képviselő Tanács intézményének kezében van.

Sokan az EU ún. re-nacionalizációját látják ebben, és sérelmezik a letérést a „közös európai útról”. 

Számomra azonban ez a hatalmi eltolódás teljesen érthető és természetes, különösen, ha látjuk azt, hogy a közös európai (értsd Bizottsági) javaslatok mind a görög gazdasági válság, mind a migrációs krízis, vagy éppen a Brexit kapcsán is mennyire félresikerültek és a realitásoktól elrugaszkodottak voltak.

A bővítési politikában azonban a tagállamok mindig is meghatározó szereppel bírtak. Valóban, Románia és Bulgária csatlakozását sokan elhamarkodottnak vélik és az is tény, hogy e két ország vonatkozásában a Bizottság a mai napig fenntartja azt elvárást, hogy az igazságügyi reformok, szervezett bűnözés és korrupció elleni harc előrehaladásáról éves jelentéseket adjanak le.

Ezekbe beletekintve azonban az is nyilvánvalóvá válik, hogy még mindig nem történt meg a felzárkózás, miközben jövőre ez a két ország immár a tíz éves EU-s tagságát fogja ünnepelni.

Mindezek ellenére ma senki sem vitatja, hogy a jelenlegi geopolitikai helyzetben Románia és Bulgária EU tagsága rendkívül fontos tényező, amely jelentősen hozzájárul nemcsak a szűkebb térség, hanem egész Európa stabilitásához.

Ez az a tudat, vagy inkább felismerés, amely sajnos még nem alakult ki teljes mértékben az EU vezetőiben Szerbia és a többi nyugat-balkáni ország vonatkozásában.

A migrációs válság és a balkáni útvonal fontossága, ugyanakkor erős lökést adott és sokakat ráébresztett arra, hogy nem maradhatnak „fehér foltok” Európa és az EU térképén. Más szóval,

nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak ezeknek az országoknak kell az EU, hanem az EU-nak is szüksége van ezekre az országokra, mint partnerekre annak érdekében, hogy megőrizze geopolitikai erejét és stabilitását.

Erről szólt Szijjártó Péter külügyminiszter múlt heti kijelentése is. Bízom abban, hogy, az elkövetkező időszakban ez a felismerés tovább erősödik az európai döntéshozók fejében, ami nagyban gyorsíthat a bővítés menetén.  

  • A migrációs ügy kapcsán még nem született olyan konszenzus, amely az EU-tagállamok minden egyes tagállama, valamint az Unió egésze számára elfogadható lenne. Mit gondol, sor kerülhet egy mindenki számára elfogadható szabályozásra ebben az ügyben?

A Bizottság javaslatai az elmúlt időszakban nagyon súlyos következményekkel jártak, nem csak a gyakorlatban, hanem számos tagállamban generáltak belső politikai feszültséget.

Magyarország elsők között mutatott rá a hiányosságokra és arra, hogy a tagállamoknak maguknak kell meghatározniuk, hogy milyen módon kívánnak részt vállalni a közös európai megoldásban.

Az elmúlt hónapok bizonyították ennek a megközelítésnek a helytállóságát.

A visegrádi országoknak pedig sikerült egy közös és erős platformot létrehozniuk, meghonosítva olyan fogalmakat, mint például a „flexibilis vagy hatékony szolidaritás”, amely azt tenné lehetővé, hogy a tagállamok saját értékelésüknek megfelelően járulhassanak hozzá a közös európai célok megvalósításához.

Magában az Európai Néppártban is olyan migrációval foglalkozó dokumentum került elfogadásra november folyamán, amely már előre vetíti egy paradigma-váltás szükségességét.

Egyszóval számos ponton olyan változásokat tapasztalhatunk, amelyek új értelmet és tartalmat adnak az „európai szolidaritás” fogalmának, amelyet sajnos a Bizottság eddigi javaslatai teljesen leamortizáltak.

  • Novemberben került sor a harmadik szerb-magyar kormányülésre Nišben. Ön hogyan jellemezné az együttműködést a szerb kormánnyal, a szerb külképviselettel Brüsszelben?

Mára már nyugodtan kijelenthetjük, hogy Magyarország és Szerbia kapcsolatai soha nem voltak ilyen jók és ilyen elmélyültek.

Nincs olyan két ország a szélesebb környékünkön, amelynek kormányai rendszeresen közös üléseket tartanának. A technikai fejlődés nagyban megkönnyítette és felgyorsította a kommunikációs lehetőségeket, de azt tapasztalom, hogy csakis a személyes kapcsolatokon keresztül lehet kialakítani egy olyan bizalmi alapot, amelyen utána könnyebb az építkezés.

Magyarország nagyon nyíltan és erősen támogatja a EU bővítését, amelyben különösen hangsúlyos szerepet ad Szerbiának, mint a nyugatbalkáni térség legmeghatározóbb országának.

Jómagam vonatkozásában, már az európai választási kampányban kihirdetett célkitűzés volt, hogy híd szerepet töltök be a két ország között. 

Úgy vélem, hogy az elmúlt években sikerült is megvalósítani és elmélyíteni a kapcsolatot a belgrádi kormányzattal és a brüsszeli szerb európai uniós misszió vezetőivel is. Mindez pedig további építőkövet jelent ahhoz az építkezéshez, amit a vajdasági magyar politikai érdekérvényesítés végez a VMSZ vezetésével.

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon