Dávid és Góliát, meg ami mögötte van

Interjú Sóti Attilával

Amikor a hét elején nyilvánosságra került a hír, miszerint a VaMaDisz jogerősen pert nyert az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Kara ellen, büszkén húztuk ki magunkat és képzeletben kezet ráztunk a derék fiatalokkal, vállonveregettük őket vagy éppen kalapot emeltünk előttük. Én mindezt megtettem személyesen is, amikor egy közeli kávézóban hosszasan elbeszélgettem Sóti Attilával, a VaMaDisz elnökével egy verőfényes délutánon.

,,Visszagondolva, most döbbenek rá arra, hogy nagyon sokan abból próbáltak meg profitálni, hogy amikor mi sorozatosan veszítettünk, azzal hozták hírbe magukat és támadták a pozicíón lévő politikai hatalmat, hogy pedig most van történelmi csúcsponton a magyar-szerb kapcsolat, és azok, akik tehetnének valamit, mégsem vetik latba a tekintélyüket. Hát kérem szépen, lehet, hogy rögös volt az út, de a végeredmény kárpótol bennünket." (Sóti Attila)

 
  • A VaMaDisz a Jogtudományi Kar ellen indított peréről tavaly júniusban beszélgettünk. Akkor még ott tartott az ügyetek, hogy miután első fokon veszítettetek, fellebeztetek és az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság az ügyet visszarendelte újratárgyalásra. Azóta eltelt 10 hónap, de a végeredmény nem maradt el: a VaMaDisz győzött a Jogtudományi Kar ellen, és ettől az évtől kezdve kötelező lesz magyar nyelven is megszerveznie a karnak a felvételi vizsgát. Mi minden történt ez a 10 hónap alatt?

– Amióta először adtam neked interjút, azóta csak rossz dolgok történtek ebben az ügyben. Amikor vissza lett rendelve első fokú újratárgyalásra az ügy, több hibát is felfedezett a bíróság az azt megelőző eljárásban: például a perrendtartás szabály megszegését, de kifogásolták azt is, hogy a tanúnk nem lett kihallgatva, a felvételi ügyét pedig kiterjesztették a 2015-ös év mellett, a 2016-os és a 2017-es évre is.

Akkor pozitív lecsengése volt a dolognak, nagy reménnyel és lendülettel vetettük újra bele magunkat. Azonban októberben ismételten csapás ért bennünket, amikor az újabb ítélet 22 oldalon mégis csak azt magyarázta, hogy miért a jogi karnak van igaza. Már nem voltam biztos abban, hogy a VaMaDisz elnöksége érdemesnek tartja a folytatást.

– Akkor már 3 ítélet volt a hátunk mögött és sokan azt mondták, hogy az ismertek függvényében negatív végkifejlettre számítsunk. Az elnökség akkor mégis azt a döntést hozta, hogy az ügyet folytatni kell, de csak abban az esetben, ha ahhoz továbbra is én adom a nevemet és az arcomat. Ez érthető is volt, hiszen a többiek aktív egyetemi hallgatók és nem akarták támadásoknak kitenni magukat.

Így tehát újra fellebeztünk és megtámadtuk azokat a pontokat, amikkel nem értettünk egyet.

Magyarázatként el kell mondanom, hogy mindkét alkalommal, amikor első fokon elveszítettük a tárgyalást, az ítéletek indoklása teljesen eltérő volt egymástól. Az egyik indoklásban az állt, hogy a jelentkezőknek, akik az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karára kívánnak bejutni, a felvételi vizsga bejelentésekor maguknak kell biztosítaniuk azt az űrlapot, amin fel van tüntetve a kisebbségi nyelven történő felvételizés lehetősége és nem a jogi karnak, még az októberi ítélet azt mondta ki, hogy a felvételi vizsga hiszen az már a felsőoktatás része , az egyetemek autonómiáját élvezi, ezért nem történt diszkrimináció.

Ez viszont egy jogértelmezési probléma, hiszen véleményem szerint, minden józaneszű ember úgy értelmezi, hogy a felvételi vizsga a középiskolai oktatás része, hiszen ekkor a középiskolában megszerzett tudásról beszélünk.

– Az újratárgyalás ideje alatt próbálkoztunk alternatív vonalon is közelebb jutni a megoldáshoz, hiszen féltünk attól, hogy egy újabb negatív ítélet születik majd ellenünk, ami már jogerős lesz. Ekkor kezdtük el felvenni a kapcsolatot a szerbiai egyetemi hallgatók szervezetével a magyarországi HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) segítségével. Tárgyalásokat kezdtünk tehát a Skonus-szal (Studentska konferencija univerziteta Srbije), akik ugyan partnerséget mutattak az ügyben, de nem siették el a dolgokat. Úgy gondoltuk, hogy rajtuk keresztül talán az oktatási minisztérium ingerküszöbét is el tudjuk érni. Tudtuk, hogy nem lehet ölbe tett kézzel várni, és reménykedtünk benne, hogy állást foglalnak mellettünk ebben az ügyben – de minderre azért sem kerülhetett sor, mert időközben megérkezett a pozitív ítélet.

 Az, hogy egy vajdasági magyar diákszervezet jogi úton legyőzte a jogi kart, ha egy napig is, de országos hír volt. Ez most megerősítette a magyar egyetemi hallgatókat. Most lehetőség nyílik arra is, hogy kiharcoljunk a hallgatói érdekképviseletben olyan jogokat és lehetőségeket, amire eddig nem volt példa. Arra gondolok most, hogy az Újvidéki Egyetem Egyetemista Parlamentjében miért nincs a magyar hallgatóknak állandó képviseleti helyük? Hiszen a választási rendszer ellenére (minden kar megválasztja a saját egyetemista hallgatói parlamentjét, majd egy képviselőjük helyet kap az Újvidéki Egyetem Egyetemista Parlamentjében szerz.megj.), a karok képviselői mellett, állandó helye van a mozgássérült egyetemi hallgatók szervezetének, ahogyan a roma egyetemi hallgatói szervezet képviselőjének is.  

A nemzeti közösségek képviselőit is állandó hely kellene, hogy megillesse. Ennek érdekében a rektorátussal is tárgyalásba kell kezdenünk, hiszen mindez alapszabály módosítást igényel. Most érkezett el az a pillanat, amikor az erőnket ki kell használni és mindezt meg kell lépnünk.

Nagyon örülünk az ítéletnek. Benne volt ugyan a pakliban, hogy valami olyan döntést születhett, ami mondjuk kompromisszumon alapul, hogy mind a két fél jól járjon, de ez, hogy egyértelműen, kizáróan a VaMaDisz által beadott kereset tartalmával megegyező ítélet szülessen, az számunkra egy nagy ajándék. Az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Kara nemzeti alapon diszkriminálta a magyar ajkú felvételizőket.

  • Az ítélet kézhezvételétől számítva elmúlt már pár nap. A vajdasági magyar közélet milyen fogadtatásban részesítette a pozitív jogerős ítéletet?

– Azt ki kell emelnem, hogy igazán azok az elismerések estek jól, amiket azoktól kaptunk, akik akkor is mellettünk álltak, amikor nagyon rosszul álltunk ebben a történetben.

Nagyon sokan támadtak bennünket. Az első vesztes ítélet után személy szerint engemet támadtak leginkább. Olyanok, akik egyébként az ügy megoldása érdekében semmit sem tettek. Ekkor Bozóki Antal is bírált egy cikkben, miszerint jól választottam-e meg a partnereimet. Az ügy kimeneteléért engemet hibáztatott.  Akkor sem értettem és ma sem értem, hogy miért tette ezt, hiszen mi egy olyan ügyet vállaltunk be, ami tőlünk sokszorta nagyobb szervezeteknek, intézményeknek is nagy falatot jelentett volna. Már ezért egy bizonyos fokú tisztelet megilletett volna bennünket.

Majd megszületett a Magyar Mozgalom hozzám intézett nyílt levele is. Abba a levélbe is sok minden bele volt írva és szerintem még maga a levélíró, Joó Horti Lívia is tudta azt, hogy levele provokatív jellegű. A VaMaDisz pártpolitikától független szervezet, mégis olyan nyilatkozásra akarta rákényszeríteni a diákszervezetet az MM társelnöke, hogy az mondja meg, kinek az oldalán áll. Ha valóban a segítségnyújtás vezérelte volna a Magyar Mozgalmat, akkor abba a levélbe nem kellett volna beleírni több olyan pontot is, ami ugyan érinti a közéletünket, de az nem a mi hatáskörünkbe tartozik.

 A diákszervezet bevállalta ezt az ügyet, amivel egyidőben hatalmas kockázatot is vállaltunk és játszottunk a jövőnkkel – és ha ennek ellenére a saját közösségünkből mégis provokálnak bennünket, belekényszerítenek abba, hogy megnyilatkozzunk egy olyan kérdésben, ami nem a mi asztalunk, az finoman szólva nem szép dolog.

Mondhatnám, hogy meglepő, hogy akik akkor támadtak, akik akkor nyilvánosan provokáltak, azok most hallgatnak, de nem az. Az, hogy az elismerés részükről elmaradt, az csakis őket minősíti.

– Azt is tudjuk, hogy kik vannak pozíción a vajdasági magyar közéletben, ahogyan azt is, hogy csak a pozíciókon lévő emberek tudnak érdemben tenni valamit az ügy sikeres lefolytatásáért. Ebben az ügyben tehát szakpolitikai együttműködések születtek, aminek semmi köze a napi politikához. Nyilas Mihállyal azért működtünk együtt, mert ennek a területnek a szakembere és nem a traktor mellől került a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi titkárság élére. A Magyar Nemzeti Tanács, a már említett Oktatási Titkárság, a Vajdasági Magyar Jogász Egylet, a magyarországi Kisebbségi Jogvédő Intézet és a HÖOK-nak az összefogásáról beszélhetünk. Ők voltak azok, akik felsorakoztak a VaMaDisz mögé.

– A tegnapi napon megtartott sajtótájékoztató után magáról a perről nem szeretnék többet beszélni. Természetesen a felvételi vizsga folyamatát végig fogjuk követni és arról folyamatosan tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot, de magáról a perről nem kívánok nyilatkozni, hiszen a jogi karra mi a jövőben partnerként szeretnénk tekinteni.

Visszakanyarodva a sajtótájékoztatóra: arra minden együttműködő és támogató szervezet képviselőjét meghívtam, hiszen ők is sokszor támadva voltak, gondolok itt most az MNT-re vagy az Oktatási Titkárságra. Meghívásomra azonban nemet mondtak, azzal az indokkal, hogy ez a mi érdemünk, és nem fognak a kamerák elé tolakodni, hogy ők arassák le a babérokat. A győzelemhez viszont szívből gratuláltak a VaMaDisz-nak.

  • Engedj meg egy személyes kérdést is, hiszen régóta ismerjük egymást. Neked, Sóti Attilának, mik a további terveid?

Mint azt te is tudod, hiszen ismered a munkásságunkat, jónéhány éve teljes munkaidőt kitöltő tevékenységet jelent a VaMaDisz elnökének lenni. A per mellett a többi programnak is futnia kellett, a forrásokat is meg kellett biztosítani és az irodát is kellett működtetni.

Csak egy kis kitérőt engedj meg. 2012-ben, a Help me! standunkkal kint voltunk az egyetemi városban a felvételi időszakában. Már akkor befutott hozzánk az első panasz a leendő egyetemistáktól vagy annak szüleitől, hogy nem lehet a jogi karra magyarul felvételizni, pedig mi azt mondtuk a felsőoktatási tájékoztató körutunk során, hogy lehet. Akkor hol tartott a VaMaDisz? Habár már akkor jelentős programokat vittünk, de még gyenge kapcsolati rendszerrel rendelkeztünk és tapasztalatlanok voltunk. Nyilván, ha az ember visszatekint a 6 évvel ezelőtti önmagára, hasonló következtetést tud levonni.

A panasz alapján elkészítésre váró jegyzőkönyv megírása is külön feladatot jelentett a számunkra. Amikor azt megírtuk, a jegyzőkönyvet eljuttatuk az MNT-hez, de mindennek nem láttuk a foganatját. Nem láttuk azt, hogy az akkori vezetőség tett-e az ügy megoldása érdekében lépéseket. Az viszont biztos, hogy akkor pozitív eredmény nem született.

Kellett tehát egy fejlődési folyamat, hogy 2015-ben ezt a szervezetet tartsák a legfelkészültebbnek, a legmegbízhatóbbnak és a legmegfelelőbbnek egy ilyen harc megvívására.

Ez a szervezet az én életemet teljesen megváltoztatta. A szervezet nélkül nem tudom, hogy hol tartanék. Feltételezem, hogy lenne már mesterfokú diplomám is, lehet, hogy családom is. De egy olyan életet élnék, ahol csak a legszűkebb környezetemben tudnék tevékenységet kifejteni.

De én ezt az utat választottam. Egyértelmű, hogy a VaMaDisz-nak el kellett jutnia idáig, ahol ma vagyunk. Mindezt el kellett érni, az utat ki kellett taposni, a szervezetet fel kellett építeni.

Ehhez lehet, hogy az kellett, hogy hosszú évekig én vezessem a szervezetet, megfelelő csapattal, kiváló emberekkel. Nyilván ehhez az is kellett, hogy tanulmányaimat tudatosan a háttérbe szorítsam.

Egy erős utánpótlásnövelés indult el a szervezetben annak érdekében, hogyha a szervezet vezetését új emberek veszik át, a lendület megmaradjon. Elérkezettnek látom az időt, hogy ezt a pozíciót, amivel most a nyertes perrel kerültünk, felhasználjuk arra, hogy kivívjuk a vajdasági magyarok jogát az újvidéki egyetemi hallgatók érdekképviseletében, de ugyanúgy elérkezettnek látom az időt arra is, hogy ne csak együttműködői legyünk a Magyar Nemzeti Tanácsnak, hanem annak részesei is.

Decemberben lejár a mandátumom a VaMaDisz-ban. Továbblépésemet mindenképpen közéleti vonalon tudom elképzelni.

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek

Herédi Krisztián

Pásztor István beszéde a palicsi Szent István-napi rendezvényen