Brekkszit

A britek 52 százaléka egy csütörtöki esős napon 5-kor megitta a kis teácskáját, belőtte a szavazóhelyét, átlibbent a pocsolyákon, belépett fülkébe és azt mondta, hogy BREXIT.

Pixabay/MIH83

Brekk

Az Egybesültek blog a britek belépését taglaló III. részébe került egy fél mondat: „Manapság csak az a kérdés, hogy meddig, miután a kis helytelenek megint ficánkolnak", ami akkor csak egy cinkos kikacsintás volt az aktuálpolitikára.

Bár megvolt az esélye, hogy megtörténik, a dolog bonyolultsága miatt sem én, sem a világ nem gondolta komolyan, hogy megtörténhet.

Erre a britek 52 százaléka egy csütörtöki esős napon 5-kor megitta a kis teácskáját, belőtte a szavazóhelyét, átlibbent a pocsolyákon, belépett fülkébe és azt mondta, hogy BREXIT.

Ahhoz képest, hogy a franciák és a dö Gall kakas miatt csak harmadszori nekifutásra, 1973-ban vették fel őket, egész könnyen kilibbentek nagyjából az első adandó alkalommal. 

Miért szavaztak egyáltalán?

Az, hogy Nagy-Britanniában a polgárok szavazhattak erről, annak két oka van. A David Cameron vezette konzervatívok tizenév után, 2010-ben váltották le a munkáspárti kormányt. Az akkori kampány egyik fő témája népszavazás kiírása volt, maga Cameron ígérte meg.

Egyik ok, a munkaerőpiac

2004-ben Anglia és Írország elsőként nyitotta meg a munkaerőpiacát, ami azt eredményezte, hogy először főként a lengyelek és a magyarok, majd pedig a románok és bolgárok árasztották el a szigetországot, lenyomva ezzel az órabéreket.

Túlzás lenne azt állítani, hogy ezekre a munkákra sorban álltak szegény angolok a munkaközvetítőnél, erre jött egy mogorva lengyel és félrelökve a lecsúszott arisztokratákat, elhappolta a jó kis zsíros takarító állásokat.

Az viszont tény, hogy

  • a keleti blokk lenyomta az árakat,
  • felerősödött a feketézés, ami megbillentette a piacot.
  • Erre még rátett egy lapáttal, amikor a gaszterbájterok megtanulták a nyelvet és elkezdtek vállalkozni. Na, ők már még lazábban vették a tiszta foglalkoztatás fogalmát és leverték az árakat a cégek körében is
  • A másik pedig az, amikor a jóléti rendszert kezdték kreatívan használni a kedves tagállam-tesók. A trükk az volt, hogy kimegy a keleti, dolgozik valamennyit, majd hazajön, a munkanélküli segélyt pedig jó ideig kapja, maximum néha meg kell jelennie és közölnie a kedves nénivel a salternál, hogy sajna, még mindig semmi. A Sun lehozott egy interjút egy román úrral, aki pár év alatt minimális kinti munkával, de az összes segély kihasználásával közel 60.000 eurót kapart össze, amiből Havasalföldön a kicsiny román falujában vadonatúj házat épített.

Valljuk be, valahol érthető az elégedetlenség az angol társadalomban, amikor az idősebb munkások alkotta réteg meg a szülőfalujában nyugdíj előtt munka nélkül áll és elég reménytelennek tűnik a helyzete.

Hát, így nem volt nehéz egy kis populizmussal a hátizsákban ráfogni az EU-ra a helyzetet és megígérni a népszavazást.

Amikor Cameron megnyerte a választást, megtehette volna, hogy nem erőlteti a népszavazást, de az euroszkeptikus UKIP terítéken tartotta a témát. Ekkor főzték ki az ördögi tervet angolék.

A másik ok

A migránsválság-tépázta és egyébként sem fénykorát élő EU-nak belengették, hogy kilépnek, mert nem bírnak el a sok keleti EU-s munkavállalóval, de amennyiben az EU engedményeket tesz, úgy majd Cameron a bennmaradás mellett kampányol.

Hát, a Merkel-Juncker duónak csak pont egy ficánkoló nettó befizető állam (többet fizet be az EU-s kasszába, mint amennyit visszakap) hiányzott még a háta közepére, ezért belementek az alkudozásba.

Olyannyira, hogy szinte a britek minden követelésére igent mondtak. Cameron óriási engedményeket harcolt ki, főleg a vendégmunkások segélyezése csökkentésének terén. Hazatérve a paktummal egyrészt eredményeket tudott felmutatni, valamint legitimálni tudta választói előtt, hogy ő miért kampányol a bennmaradás mellett. Már csak hozni kellett a pro forma népszavazást. Mint már tudjuk, nem jött össze.

A szavazás másnapján

Azt, hogy mi játszódott le a britek fejében, nehéz elemezni. Tény, hogy a nagyvárosiak és a fiatalok a maradás, a vidéken élők és az idősebbek a menészet mellett tették le voksukat.

Az utóbbi csoport meg is kapta a magáét, hogy a múltban él, visszasírja a birodalmi időket és így ellopja a fiatalok közös európai jövőjét.

Szerintem pedig egyszerűen az EU regionális- és vidékfejlesztési politikája bukott meg, de keményen.

Nem tudott választ adni a rurális területeken élők problémáira, mint az elöregedés és munkanélküliség.

A 40 év alatt a vidéki lakosság nem érezte annyira az EU hatását, hogy azt mondja, hogy bár nem fényes a helyzet, de igyekeztek, maradunk. Egy jóléti államban, ahol nem kell EU-s pénz ahhoz, hogy az ne csődöljön be két nap alatt, ahol az emberek mindennapjai nem támogatástól függenek, az emberek könnyebben hoznak ilyen döntést.

Persze nem csak ez az egy dolog játszott közre, mindenből van egy csipetnyi, ettől komplex a történet. Dominó-effektusról nem kell tartani annak ellenére sem, hogy szinte minden ország jobb-közép, szélsőjobb, vagy euroszkeptikus pártja belengeti a népszavazás kérdését, ijesztgetve az EU-t, hogy lám, nálunk is megtörténhet és véghezvisszük, ha nem kedveztek nekünk az épp folyó vitában, de ezek csak játszmák, nem komoly fenyegetések.

Akkor viszont, ha a britek úgy lépnek ki, hogy közben elérik, hogy bilaterális szerződésekkel olyan státuszt és jogviszonyt teremtenek, amiben harmadik országként, de hasonlóan kedvező helyzetben maradjanak, mint ha bennmaradtak volna, akkor egyes fejlett országok, mint például Dánia vagy Svédország, elgondolkodhatnak egy ugyanilyen forgatókönyvön.

A skótok és az írek pedig kibújnának a szorító korona alól, csakhogy visszakerüljenek/ne lépjenek ki az EU-ból. Egy ilyen szétszakadás, hogy az ország fele kint, a másik fele pedig bent, valamint az, hogy

esetleg egy régió tag lehet úgy, hogy az ország nem, számos kérdést vet fel.

Ezeket a kérdéseket pedig a vakáció után járjuk körbe.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek