A valóság. Olvassa.

Beszélgetőtársam a harmincas évei elején járó, vajdasági fiatalember, aki buszsofőrként keresi meg mindennapi kenyerét.
  • Melyik reláción, honnan, hova szállítottad a migránsokat?

- Leginkább a Szabadka–Horgos–Kanizsa útvonalon találkoztam velük.

Azokkal a kollégákkal osztottam ezeket a túrákat, akik az elővárosi és városközi vonalat tartják. A migránsok pontosan tudták azt, hogy mikor és hol kell felszállniuk. A látottakkal ellentétben ezek igenis szervezett utazások voltak. Bérletük volt, előre megvásárolt jegyekkel utaztak.

  • Hogyan viselkedtek a buszon?

- Akaratosak voltak és fenyegetőztek. Állandó hangzavar kísérte őket. Egymás között töbször hangosan veszekedtek, ordibáltak a másikra. Ott akarták elhagyni a járművet, ahol erre nem volt megjelölt hely, ahol nem volt buszállomás.

Egyáltalán nem tartották tiszteletben a szabályokat. Hozzám indulatosan szóltak, mutogatták a tabletjükön, hogy ők most itt és itt akarnak leszállni, és amikor próbáltam megmagyarázni, hogy ott nem lehet, ordítoztak velem és verték a műszerfalat. Hogy mit mondtak, nem értettem. Csak az volt a lényeg nekik, hogy a határhoz minél közelebb szálljanak ki.

  • Mégis honnan tudták, hogy pontosan hol kell kiszállniuk? Kértek tőled információkat?

- Tőlem nem kérdeztek semmit, csak utasítottak és fenyegetőztek. A tableteket szorongatták állandóan. Az információáramlás folyamatos volt és követhető minden a GPS koordinátáknak köszönhetően.

Általában egy személy kapta az utasításokat és adta azt tovább a többieknek. Emlékszem, olyan is volt, hogy Horgosig szólt a bérletük, de közben változott a terv és Királyhalmán kiszálltak. Az adott megállón mindig legalább egy személy várta őket, aki aztán szó szerint vezette őket. Leszállás után gyalogosan közlekedtek, a vezér ment előre, a többiek pedig őt követték.

  • Történt komolyabb incidens is?

- Hála Istennek, nem. Mivel mindig teljesítettem azt, amit kértek. Sokan voltak, nagyon sokan. És nem egynél, a táskájukban, jól látható helyen, kést is láttam.

  • Amikor az autóbusz – szemmel láthatóan – migránsokkal volt tele, hogyan észlelted, a helyiek még felmerészkedtek a járatra?

- A helyiek is nagyon nehezen viselték. Sokszor nekik már nem jutott ülőhely, és akkor nekem panaszkodtak a migránsoknak szánt hangnemben. Ők is idegesek voltak, és ebből kifolyólag ez is megnehezítette a munkámat.

Volt időszak, amikor a fokozott migránsáradat miatt a vállalat különjáratokat vezetett be az említett reláción. A munka ezeken a járatokon nagyon nehéz volt. Rettentő meleg volt azokon a napokon, a hangzavar pedig  szinte kibírhatatlan volt. A busz túlzsúfolt volt, és sokszor hányingerem volt a bűztől, amit naponta el kellett viselnem.

  • Családostól menekültek?

- Az elejében láttam családos migránsokat, de mára már szinte teljesen elfogytak. Nőket is alig látok. Erős, életrevaló fiatal és középkorú férfiak most a migránscsoport résztvevői.

  • Miután Magyarország felhúzta a kerítést a magyar-szerb határszakaszon, változott-e valamennyit a helyzet?

- A kerítés felhúzása után talán még rosszabbá vált a helyzet, mint előtte, számunkra, buszsofőröknek. A migránsok ekkor már vissza akartak utazni Horgostól Szabadkáig, útirányt változtattak.

De ekkor már nem volt előre megvásárolt bérletük, pénzük se nagyon, viszont azt nagyon is jól tudták, hogy hol és mikor kell várniuk a szállítóeszközt. Követelték tőlünk, hogy ingyen szállítsuk őket, sőt mi több, nekik ez volt a természetes.

  • Hogyan élted meg ezeket a napokat?

- Félelmet keltettek bennem ezek az emberek. Amikor tudtam, hogy másnap újra ezt a relációt kapom, gyomorgörccsel indultam el dolgozni. Amikor kinyitottam a busz ajtaját, láttam, hogy fiatal hátizsákos férfiak a betonra leborulva imádják Istenüket, aztán ahogy betették a lábukat az utastérbe, rögtön fenyegetőztek. Hidd el, hogy veszélyes volt a munka azon az útszakaszon, mert a migránsok egyre erőszakosabban viselkedtek.

Kultúránkat és szabályainkat nem tisztelve követelőztek, öntörvényűek voltak. A közbiztonság is jelentősen megromlott.

Az út közepén tömegesen vándoroltak, és még akkor is ordítottak rám, amikor rájuk dudáltam, hogy húzódjanak félre, mert nem tudtam szabályosan közlekedni. Minden percben éberen figyeltem és a családomra gondoltam. Arra, hogy szeretnék mihamarabb hazatérni hozzájuk.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon