A vadász és a politikus esetei

Hitelrombolás és karaktergyilkossági kísérletek

Pixabay

Kedvenc viccem, amikor Móricka osztályában a tanító néni arról kérdezi a tanulókat, kinek mit dolgozik az apukája. Móricka azt mondja, hogy az ő apja férfi sztriptíztáncos a melegbárban.

A válasz hallatán megfagy a levegő, miközben a tanítónő magyarázni kezdi a „szakmát”, utalva arra, az a fontos, hogy a családért tegyen az ember, hogy kereső állása legyen a családfőnek, meg hogy a munka nem szégyen… ám a szünetben magához inti Mórickát:

„Úgy tudom Móricka, hogy a te apukád politikus? Nincs igazam?” Erre a srác: „...merném én ezt bevallani az osztályban?!?”

Valahogy sokan így vannak ezzel a mi kis közösségünkön belül is. Ha politikát és politikusokat említ valaki, akkor mindjárt csak a rosszra és csak negatív előjelű dologra gondol a szavazópolgár. Szitokszóvá degradálta ezeket a fogalmakat a közbeszéd és a sommás ítélkezés. Pedig nemcsak az a politika, amit a politikus csinál, mint ahogyan aki politizál, az sem mind politikus. Szuper paradoxon.

Annak külön divatja van, hogy a saját, választott vezetőinket a közösségi hálón abajgassuk. Amikor esik az eső, akkor az a baj, ha nem, az is baj, de főleg ha van, ha nincs sapkája, szidják.

Mindezt kik teszik?

Hát azok, akik semmilyen módon, sehol, semmilyen felelősséget nem vállaltak fel, vagy ha megpróbáltak a válaszásokon, szavazásokon valahová demokratikusan bekerülni, akik csúfosan hasraestek.

A közösségi média mindent elbír, a folyamatos hitelrombolás és szamárbőgés hosszú távon karaktergyilkossághoz vezet. Akivel sokszor öblögetik a szájukat az irigyek, az lassan kopni kezd.

És lassan tényleg sokan kezdenek bármit elhinni róla, mert „hallották valahol”.

Van az a mondás, amely szerint nem kell tisztességesen politizálni, csak tisztességesnek kell látszani… Arról nem szólva, hogy a politikában nehéz megkülönböztetni az elhivatott közszereplőt a pszichopatától.

A bizalom próbája az idő. Ezért érzem az MNT és a VMSZ sikeres politizálása mögött a közösség bizalmát, mert az idők folyamán a lassú és következetes lépések politikája, a kitartásnak köszönve, meghozza eredményeit.

Nemrég hároméves unokaöcsém, mivel óvodába indult, megtudta, hogy nem léteznek a mesebeli lények – csak a mesekönyvekben. A valóságos életben nem létezik a hét törpe, nincsenek sárkányok, sem boszorkányok, de még varázslók sem.

A nem létező meseszereplők felsorlásában a vadászig is eljutottak. Erre mondta az anyja, hogy márpedig Ő létezik, sőt a nagybácsid is az. A történtek után még pár nappal is láttam a szemében a bizalomvesztés jeleit, és azóta is tapasztalom tartózkodó magatartását, amíg közösen le nem tisztázzuk az átmeneti figurák gonoszságának vagy jóságának fokát. Mert aki a Hófehérke gonosz mosohájának dolgozik… vagy leöli a kis Vuk családját… a farkas hasát meg felvágja…

Az gyanús. Felettébb gyanús!

Mi lesz ha a kissrác megtudja, hogy még politizálok is?

 

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek

Egy vezető konzervatív román lap szerint Orbán Viktor a keresztény Európa védőbástyája