Történelmi siker

Így, a választások utáni harmadik napon talán már kitisztultabb fejjel tudunk a vasárnapi történésekről beszélni.

Az ellenzék azt szajkózza, hogy a bojkottra való felhívásuk sikeres volt. Azzal pedáloznak, hogy a lakosság kb. 50%-a szavazott, ergo a bojkott elérte a célját. 2016-ban a választásokon való részvételi arány 56% körül mozgott. Nah, kábé ennyire volt most sikeres a bojkott. A másik pedig az, hogy ahhoz, hogy legitim legyen a kormány, nem 50%-os részvételi arány kell a választásokon, hanem a leadott szavazatok többsége. Ami megvan. Akkor meg miről beszélünk?!

Bojkottal sohasem lehetett választást nyerni. Ezzel maximum azok az elhasználódott politikusok dobálóznak, akik tudják, hogy semmi esélyük nyerni, de majd a bojkott apropóján megkérdőjelezik a kormányt.

Amúgy ismerőseim, akik a szavazatszámláló bizottságban voltak vasárnap, mesélték, hogy többen is ráírták a szavazólapokra azt, hogy bojkott, és persze nem karikáztak. Valószínű, hogy nem lett nekik érthetően elmagyarázva az, hogyan is kell bojkottálni. Szóval még ebben is dilettáns az ellenzék. Most erre mit is lehetne írni?!

Aztán meg megy a csalás meg a lopás téma is, amivel szintén próbálkoznak hangulatot kelteni. Persze, semmi konkrétum nincs a tarsolyukban, csak dobálóznak. Bizonyíték meg még annyi sem. Unalmas és szánalmas, velejéig szánalmas már ez a viselkedés.

A Szerb Haladó Párt még a választásokat megelőzően egy visszautasíthatatlan gesztussal élt, amikor is levitte a parlamenti küszöböt 3%-ra. Ezzel, hát finoman fogalmazva, de befogta az ellentábor száját. Szinte látom az elégedetleneket magam előtt, ahogy nyaldossák a vérző sebeiket, és az asszonyaik pátyolgatják a kis lelkivilágukat. Hm, ez van, ha elszámolod magad. Meg persze akkor is, ha csak simán nem értesz a politikához.

És egyértelmű lett a vajdasági magyar politika is, hiszen a vajdasági magyar politikai szintéren egyedül a Vajdasági Magyar Szövetség tudott fennmaradni.

A vajdasági magyarság megerősítette a VMSZ-t.

Történelmi eredményről nyilatkozott Pásztor István, a párt elnöke, hiszen az országos parlamentben talán meglesz a 9 mandátum, ami utoljára 1993-ban sikerült a pártnak, a rendszerváltás hajnalán. Akkor, amikor megközelítőleg 150 000 vajdasági magyarral  élt több Vajdaságunkban. Tartományi szinten ezidáig 6 mandátummal rendelkezett a párt, most megduplázódik ennek a száma. Ami pedig még talán ettől is fontosabb, hogy az itt leadott szavazatok arányában megközelítik a vajdasági magyar lakosság arányát.

Önkormányzati szinten nincs olyan önkormányzat, ahol nem erősödött volna meg a Vajdasági Magyar Szövetség. Fantasztikus eredmények születtek és érződik az összefogás általi erő. Magyarkanizsát, Topolyát és Zentát is megtartotta a VMSZ, megduplázta képviselőinek számát Szabadkán, Nagykikindán, Újvidéken. Jelentősen felerősödött a párt Kishegyesen, Adán, Óbecsén, Törökkanizsán.

A választás nemzetpolitikai szempontból is fontos volt. A mostani szerbiai választáson visszaigazolódott a nemzetpolitikában gondolkozás fontossága, ami látszódott a választásokon való magyarok részvételi arányában és hajlandóságában is. Száz év után itt tartunk mi most. Megerősödtünk itt, a végeken.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon