Tegnapi gomba-vezetők

A mese olyan terápia, amit nem kell bevenni

pixabay

A tegnapi gomba szleng. A nem régen felcseperedett, gőgös emberre használják ezt a kifejezést, én magam tavaly hallottam, egy továbbképzésen.

Azt, hogy nem régen felcseperedett, nem csak az ember korára kell érteni, hanem például arra, hogy milyen vezető.

A tegnapi gomba-vezetők az én számomra azok, akik nem tegnap óta vannak ugyan jelen a közéletben, de nagyon sokáig, évekig, évtizedekig (bár addig én nem emlékezhetek vissza, ugye, mert öt-tíz évesen még nem követtem a köz- és politikai élet eseményeit) vagy:

  • jelentéktelenek voltak (például egyik legszebb városházával rendelkező észak-bácskai városunk helyi pártvezetője); vagy
  • szürke eminenciásként viselkedtek akkor is, amikor egyszemélyben  a közösség szempontjából legfontosabb intézmény (például MNT), alapítvány (például Illyés, Szekeres), igazgatóbizottság (például Magyar Szó, Szabadkai Rádió) elnökei, és párt (például VMSZ) elnökségi tagjai voltak, vagy:
  • titkos fő-fő-főtanácsadók (megboldogult VMSZ elnöké) párton kívüli pártkáderek legmagasabb posztokon (például tartományi alelnöki, titkári poszt évtizeden át), vagy:
  • 2010 előttig pszichológus, 2010–2014 között oktatási szakember, ma már pedig társelnök, mondhassuk (mondaná az észak-bácskai város volt VMSZ-es községi elnöke, ma a Mozgalom-Покрет-Pokret – nemzeti vonalat (?) képviselő helyi elnöke) mondhassuk, szinte főállású politikus asszony, aki ugyan az idegen kifejezéseket néha keveri, amikor mesél, dehát nem könnyű pszichológusból alig négy év alatt oktatási szakemberségen át társelnökké válni, miközben az elmúlt huszonöt évben annyit tett hozzá a vajdasági magyar közélethez, amennyi piszok a körme alatt van. Láthassuk, hogy az nincs.

Ők, a tegnapi gomba-vezetők úgy döntöttek, hogy a mi főnökeink lesznek. Nem csak a saját csapatuké, hanem mindannyiunké. Szigorú főnökök méghozzá.

Na, ezért volt hasznos az a tavalyi továbbképzés:

mint ahogy az lenni is szokott, az első órákban az előadók az ismerkedésre, a csapatszellem kialakítására fektették a hangsúlyt.

A szokásos bemutatkozás után, hogy ki honnan jött, mivel foglalkozik, mit vár a képzéstől, egy érdekes feladatot kaptunk: nevezzünk meg olyan tulajdonságokat, amelyek a legfontosabbak, legértékesebbek számunka.

Mivel a sorban kb. huszadik lehettem, így érdeklődve hallgattam az előttem felszólaló korombelieket, hogy ők mely tulajdonságokat tartják fontosnak. Voltak a megszokott frázisok (segítőkész, közvetlen), de igazán fontos dolgok is kimondásra kerültek, mint (ha valaki valóban önzetlen, és eme tulajdonságát számos felajánlás, jótékonysági akciók megszervezésével kamatoztatja.)

A kérdést én úgy értelmeztem, hogy melyik az a tulajdonság, amely belőlem hiányzik, és amely tulajdonság előtt, mondjuk úgy, hogy képzeletben tisztelgem:

szeretem a megtestesült kiegyensúlyozottságot, a következetességet, de van, amit még ennél is jobban tisztelek: a végtelen türelmet, a nyugodtságot, mely a bölcsességből ered.

Azt, hogy ha valaki, mondjuk ki: buta, és nem tudja mennyi 2 meg 2, annak a legnagyobb türelemmel elmagyarázni, hogy az 4, számomra igazi kihívás. Mindeddig megoldhatatlan.

Nem tudom még ma sem, hogy ezekkel a tulajdonsággal születni kell-e, vagy tanulhatóak, de ezek az emberek azok, akik ha rossz hírt is közölnek veled, akkor sem rájuk, mint a hír hordozóira vagy dühös, hanem lehet, hogy inkább magadra.

Szemlélve a továbbképzés óta eltelt év eseményeit, rájöttem, hogy az a szerencsés ember, akinek nem főnöke, hanem vezetője van.

Aki az élet más területein is olyan emberekkel van körülvéve, akiktől rengeteget tanulhat. Olyan vezetőkkel, akik ismerik az empátiát, akik képesek kiolvasni az ember, a dolgozó sokszor ki nem mondott szükségleteit, akik inspiráló hatással vannak a másikra, akik engedik kibontakozni az alkalmazottat, majd hagyják őt haladni.

És arra is rájöttem, hogy közéletünkben azok, akik saját elégedetlenségük, hiúságuk, fennhéjázásuk, anyagi és személyes érdekeik miatt és önmaguk számára megrajzolt (akár mások gyalázásra épülő) karrierjük érdekében manipulálnak, tücsköt-bogarat összehordanak, saját döntéseikkel szemben tüntetni is készek, azok az emberek nem mások, csak tegnapi gomba-vezetők, törpefőnökök, akik felhasználják és kihasználják a velük tartókat.

Talán a mese olyan terápia, amire felnőtt embereknek is szükségük van, hogy ne kelljen szembenézniük tegnapi önmagukkal.

Akik ezt kihasználják, azok nem gondolnak arra, hogy (politikai, műveltségbeli, filozófiai, az idegen szavak és az anyanyelvünk helyes használatát illető) tudatlanság és az arrogancia vezetésgyilkosok.

Vannak emberek, akiket az önös érdekek vezérelnek. Akik csapatról beszélnek, de nem tudnak csapatban gondolkodni. Akiknek csak saját maguk a fontosak, a maguk előrejutása, megbecsülése.

Igen, csak szét kell néznünk a vajdasági közéletben, és kirívó példákba botlunk. Emberekbe, akik valamikor helyi, kicsi, nagy vezetők voltak, de mára tegnapi gomba-vezetők, szigorú főnökök lettek, akik önmaguk szemében nem látják a gerendát.

 Ha ilyen embereket követünk, azért, valljuk be, mi is hibásak vagyunk. 

 

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon