SZŐKE TISZA, ZÖLD EMBERKÉK

A szerző rajza

Kanizsai emberként szükségtelen bizonygatnom mennyire közel áll hozzám a Tisza.

Szívem csücske.

Olyan értékes emlékeket köszönhetek neki, amik a létezésem során mindig elkísértek. S noha akadt köztük néhány kellemetlen élmény, azért a Tiszához kötődő múltam zömmel mégiscsak szépséget adott: a jó dolgok felé tolt, és arra sarkalt, hogy a szülőföld mindenek fölötti becsülete akkor is meghatározza a vállalásaimat, amikor a gondviselés egyébként sokkal járhatóbb, könnyebbnek tűnő utakat is fölkínált.

Karakterszámban leírhatatlan, mennyi minden köt a Tiszához. Mivel ugyanezen emóciókat, vagy az enyémhez hasonló történeteket bárki zentai, adai, törökkanizsai vagy éppen vásárosnaményi, szolnoki és szegedi is elmondhatná, fölösleges fáradnom. A folyó szeretete, az érzés – összeköt bennünket.

A Tiszáról a magamfajta egyszerű, Tisza-mentén szülötteken kívül értekeztek lobogó képzeletű írók-költők. Kiapadhatatlan forrása a festőknek. Érdemeiket nem feledve azonban jó szívvel idézem föl mindazokat is, akik tudományos igénnyel írtak a folyóról. Ők gazdagították az ismeretemet. Olyasmit láttattak, ami középszerű tudásomat meghaladta, ami bámulattal töltött el.

Közülük is kiemelendő Dr. Andrásfalvy Bertalan, akinek innét és most minden jót, erőt-egészséget kívánok a 89. életévéhez, és további termékeny, boldog esztendőket a nemzet szolgálatában!

Ugyanis a Magyar Örökség-díjas professzort tartom az egyik legfölkészültebb, legbölcsebb kutatónak, aki a néprajzi, de főleg a környezettudatossággal kapcsolatos munkásságán túl érdemi javaslatokat is letett az asztalra, az élhetőbb jövőnk ügyében.

A sok szobatudósunk mellett Dr. Andrásfalvy üdítő kivétel. Személyisége és tevékenysége példaértékű. Egész életműve egy rendszerező, tisztára mosott szellemi kincs.

A most beintett klímahisztériától vonagló, és a túlfeszített apokaliptikus lényeglátásukba szerelmes zsír zsúrpubiknak ajánlom a professzor úr környezeti gazdálkodással kapcsolatos köteteit. Az azokban fellelhető írások zöme a folyóinkkal, többek között a Tiszával foglalkozik. Olvasmányos formában, történeti-földrajzi-néprajzi és társadalomtudományi vagy ökológiai szemszögből ismerhetjük meg a szűkebb régiónk sajátosságait. Mindezt úgy tálalja, hogy a következmények – a már meglévők és a jövőben várhatóak is – szépen le vannak írva. Persze azoknál, akiknél egy környezetvédelemmel kapcsolatos szillogizmus fölső premisszája is úgy kezdődik, hogy „a Fidesz lop”, nos, őket aligha veri majd mellbe Dr. Andrásfalvy Bertalan szelíd modorú, de tűpontosan fogalmazó, és a lényeget felmutató összegzése.

Belátom, könnyebb egy Thunberg-család ár- és vízjelezte leporellótól sikítófrászban elalélni. Viszont, ha valaki hajlandó kicsit távolabbra látni a görögdinnye forradalmárok (csak kívül zöldek, ellenben belül vörösök) környezetvédelemnek álcázott masszív politikai állásfoglalásaitól, annak az ember és a táj szerves összetartozásának példáival, valamint a Föld jövőjének megannyi új vetületével szolgál mindaz, amit Dr. Andrásfalvy Bertalan neve fémjelez.

Az sem lehet véletlen, hogy itt, ezen a portálon is mindig érdeklődéssel olvasom Hulló cikkeit. Tudományos megalapozottsággal, kitartó munkával és csökönyös eltökéltséggel ír minden olyan jelenségről, ami árt vagy használ a mi szűkebb, délvidéki életterünknek. Hulló sorai is egyaránt a múltunkról és a jövőnkről szólnak.

Tisztelem érte.

Olvassunk elvtársak, olvassunk elvtársnők.

Serényen tiltakozni, petíciózgatni, vigalmi negyedekben, csapatépítő tréningnek nevezett péntek esti kocsmázásnál vizet prédikálva bort inni akárki tud. Megteheti. Szabadka, Újvidék környéke is hemzseg az efféle ideiglenesen zöldtörténeti korba bódult, amúgy politikailag elkötelezett zsebibabáktól. Csak az a sajnálatos tény, hogy a hozzáértés és a hitelesség kifejezéseket eleve zárvány velük kapcsolatba hozni. Ők például a jelenleg hatalmon lévőket és önmagukat egymás szimmetrikus ellentéteinek képzelik, holott ez messze nem így van.

Egyrészt, úgy a magyar, mint a szerb kormánynak létezik környezetvédelmi programja, amit inkább több, mint kevesebb sikerrel iparkodnak megvalósítani. (Tehát a zöld eszme ilyetén nem egy kisajátítható monopólium, noha a fentebb említett – civilként definiált, valójában szélsőbalos agitátorok – hajlandók azt pusztán a létezésük okán saját maguknak tulajdonítani.) Másrészt a környezet megóvását célzó koncepciók között se vége se hossza a sok átmenetnek. Plasztikusan ábrázolva: attól, hogy valaki ódzkodik bármiféle szélerőmű programtól (mint például én), mert inkább hisz(ek) mondjuk a napenergia hasznosítás jövőjében, még nem föltétlenül kell gyűlölni a szélben forgó lapátokat. De ezt valahogy nem értik meg azok, akik beködölt politikai szemüvegeken át nézik a világot. Nekik a Ligetvédők XXI. századi oszlopszentek, holott a rögvalóság szépen megmutatta, hogy nem egyebek, mint egy koszlidérc, hőzöngő, drogos banda. Tőlük és a hasonszőrűektől eleve reménytelen bármiféle tevékeny, hasznos hozzáállást elvárni, hisz nem a munkában, a cselekvésben érdekeltek, hanem a mindent átfogó szétzüllesztésben, rendetlenségben.

Van, hogy kisközösségek megszerveznek egy-egy akciót: hol fásítanak, hol folyópartot tisztogatnak, hol szemetet gyűjtenek. Ilyenkor lámpással sem lehet lelni egyetlen olyan nagyhangú honi környezetvédőt sem, aki amúgy rém harsány közleményeket szokott kiposztolni a közösségi oldalára. Bőven van tehát okunk azt föltételezni, hogy a mostanra csúcsra járatott klímahisztéria kizárólag a tarkabarka politikai haszonlesők újabb propagandafogása.

(Nem lebecsülve a környezetvédelem fontosságát, majd akkor lesz mérvadó a véleményük, ha szépen leadják az autóik rendszámát, mindenhol tömegközlekedésre váltanak, netán gyalogolnak, biciklizni fognak. Az ilyenek ne dohányozzanak, ne szívjanak spanglit se, ne utazzanak külföldre, itthon is csak vonattal. Továbbá próbáljanak meg pusztán pár hétre offline üzemmódban élni, okostelefon, tévé, wifi nélkül. Ha ez megy, kezdjenek önmaguk termesztette és tenyésztett dolgokat fogyasztani, a maguk által beteremtett rőzse és fa tüzelővel fűteni, gyakorlatilag zéró háztartási szemetet produkálva. Amennyiben a föntebbi vállalások kipipáltak, nos akkor majd elhiszem nekik, hogy nem csak blöff és álzöld kényeskedés az álszent magatartásuk.)   

Annyiban igaza van mindenkinek, aki szóvá teszi aggodalmait: akad bőven tennivaló a környezetvédelmet illetően. Tiszai emberként mérhetetlenül elszomorít, ami a folyóval történik. Erdélyt járva mindig döbbenettel látom, milyen gyászos képet fest az ottaniak felelőtlensége. (Nem csak a románoké. Sajnos a mieinkre is jellemző, hogy amit a falu egy szezon alatt szemétként kivet magából, azt a patakpartra hordják, majd a tavaszi áradásra bízzák.) Kárpátalján még rosszabb a helyzet. A Tisza vízgyűjtő területeiről többszáz tonna szemét úszik le minden esztendőben. Pedig mindannyiunknak gazdasági-turisztikai meg esztétikai érdeke lenne a folyó teljes hulladékmentesítése. Most csupán ad hoc jellegű kárelhárításra futja. Nem a víztükröt, hanem mindenekelőtt az emberek eszét kéne megtisztítani.

Végszóként, lezárásként írom. Idáig hallgattam a legrosszabbról.

Arisztotelész szerint minden lehetséges, ami egyszer megtörtént már.

2000 elején, egy téli napon történt a tiszai ciánszennyeződés. Éppen húsz éve majdnem megöltük a folyót. A sors kegyelméből azt – szó szerint megúsztuk.

A következőt valószínűleg már nem fogjuk.  

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon