Sportfejlesztések

Május 4-én, Doroszlón újraválasztották Pásztor István a VMSZ elnökének. Újraválasztását követően interjút adott a megfogalmazott tervekről, célokról is, többek között a Hét Napnak, ahol a sportfejlesztésekről is szólt.

Idézem:

„Pásztor külön beszélt a sporttal kapcsolatos fejlesztésekről is. A topolyai székhelyű labdarúgó-akadémiához hasonlóan hamarosan egy birkózóakadémia is kiépül Magyarkanizsán. Zentán egy uszodafejlesztési koncepción gondolkodnak a vízilabda és az úszás tekintetében, továbbá az asztalitenisz terén szintén Zenta került szóba.

— Szabadkán egy jégcsarnok adna otthont a jégkorongnak, a rövidpályás gyorskorcsolyának és a műkorcsolyának. Palicson egy evezőközpont kialakítása a terv, Adán pedig egy kézilabdaközponté. Fontos a számunkra az, hogy a gyerekeink sportoljanak, szocializálódjanak, és egészségesek legyenek, ugyanakkor a tehetségeket építeni tudjuk, illetve kifutási lehetőséget tudjunk biztosítani számukra. Rendszerben gondolkozunk, mindenkit bekapcsolva. Tíz-tizenöt iskolai tanuszoda kialakítása is lehetséges. Sok munkánk lesz.”

Kedden, július 30-án, egy sajtótájékoztató keretében Pásztor István, Hajnal Jenő, az MNT elnöke és Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere bejelentették  a nyilvánosság számára, hogy megalakul a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány.

A megtartott sajtótájékoztató után az egyszerű polgár egy újabb bizonyítékot kapott arról, hogy a VMSZ elnöke nem a levegőbe beszél és a megfogalmazott mondatait tett is követi. Meg komoly munka.

A Vajdasági Birkózóakadémia Alapítványt a Magyar Nemzeti Tanács, Magyarkanizsa Község Önkormányzata és a budapesti székhelyű Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány együtt alapítja meg.

A Magyar Nemzeti Tanács a július 31-e ülésén hozta meg záradékát a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány megalakulásáról.

Viszont, amint az várható is volt a kákán is csomót kereső ellenzéki képviselők részéről, az MNT ülésén megjelent mindkét képviselő nagy hanggal elmondta, hogy ők bizony nem fogják az alapítvány létrehozását támogatni. Mert hát a bírkózás nem is tömegsport, de azért elszippantja a kisebb településekről a fiatalokat, vagy amelyik gyereknek nincs gazdag, dzsippel furikázó szülője, az hoppon marad a szülővárosában és már nem lesz kivel játszania, meg amúgy is, meddig tűrjük még, hogy Magyarország csak úgy szórja a pénzét a vajdasági magyarokra, milyen ez már, hogy a saját állampolgárait, a saját nemzettársait támogatja?! Bezzeg, ha a migránsokra fordítaná a pénzt, az úgy rendben volna, ugye?

A másik ellenzéki képviselő meg azért nem tudta támogatni ezen napirendi pontot, mert hát vele miért nem lett erről előbb tárgyalva?! Előbb az ő személyes véleményét tessék kikérni, és csak azután a közösségért tenni. Nem értem, mi nem érthető ebben?

Magyarkanizsa Község Önkormányzata pedig augusztus 1-jén hozta meg döntését a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány megalakításáról.

Amúgy a Magyar Nemzeti Tanács ellenzéki képviselői felfogással egyetértő polgárok számára is feltenném a következő kérdést: vajon Vajdaság vélt vagy valós fejlesztési gondjai igazolják-e a sportfejlesztésre létrehozandó intézmények megalakításának megfúrását, a sportra fordított pénzösszegek miatti felháborodást?

A sport fejlesztése valójában az, amely hosszú távon tud megoldást adni a lakosság, sőt a nemzet egészségének megőrzésében. De továbbmegyek: a közösségben nem gondolkodó egyének egyáltalán képesek-e hosszú távú, gyermekeink jólétét biztosító, nemzeti léptékű fejlesztések elfogadására?

Ha igen, mégis mikor bizonyítják be?

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon