,,Pártkötődés vagy értékelv”

Végel László áldilemmája a Családi Kör vezércikkében

Jó Reggelt Vajdaság

Az volna az igazi, ha a Soros György  pénzéből 1990-ben Purger Tibor alapító-főszerkesztő által létrehozott hetilap 2016. június 10-ei számában olvasható rövidke vezércikket nem kellene átmesélni, hanem link formájában elérhető lenne, de ez bonyolult, mert a friss anyagok márciusiak. Jelen cikk illusztrációja maga a honlap, melyen látható a hetilap pártkötődés vagy értékelv közti dilemmára adott egyértelmű válasza, amihez csak gratulálni lehet.

Gratulálunk!

Ez is mutatja, hogy Végel Lászlónak mindig igaza van. (Nagy felüdülés mellette Vatačin Pétert olvasni)

Végel László minden reggel mély tisztelettel emel kalapot saját magának a tükör előtt miközben borotválkozik, kicsit meg is hatódva, hogy miképpen lehet ő ennyire okos és egyben ennyire szerény és mindeközben annyira pártkötődés nélküli értékelvű. Egy hosszú életen át.

Ez annyira szép jelenet, hogy még elidőznénk itt, csak félő, hogy akkor úgy járunk, mint az egykori rikkancs, akinek Végel László kapásból elmagyarázta, hogy amikor ő  a nagy Slobodan Milošević mellett vállalta (váll váll mellett), hogy a gazimesztáni csata emlékbizottságának a tagja legyen, ő azt is maximális pártfüggetlenséggel és maximális ellenzékiséggel tette.

Ki is rúgták, meg is alázták, minden volt! Azóta jár Svájcba pihenni.

De térjünk vissza a lényeghez, a vezércikkhez, melyben az öndicséret  és a csodálatos német sajtó emlegetése egyetlen célt szolgál, azt, hogy üsse a Magyar Szót, mert, mint írja ,,külön kérdés a közszolgálati médiumok viselkedése”.

Végel László igazából azért fakad néhány kérdés:

  • a Családi Körben azért nem kell sohasem megjelentetni a más véleményeket, mert az magánlap?
  • És amikor a Családi Kör saját szerzői, külmunkatársai mást írnak, mint ami elvárt és azt nem hozza le a Családi Kör, akkor az értékelvű magatartás vagy pártkötődés?  

Annak érdekében, hogy a Magyar Szóval, ,,ami közszolgálati médium", elégedett lehessen Végel László, a napilap kérje fel őt arra, hogy írjon cikket a Magyar Szónak. Amikor csak akar. És mondják meg ők (ő, Végel László és akiket még megnevez), hogy ki legyen a főszerkesztő, kiről hányszor írjanak, ki milyen terjedelemben jelenhet meg a Magyar Szóban. A napilap példányszáma (ami az olvasók érdeklődésének mutatója, lényegtelen).

Cserébe pedig a Családi Körnek továbbra is csak azokat kell megjelentetnie, akiket akar, mert nem közszolgálati, hanem értékelvű és magán hetilap.

Az ég pedig nem fog leszakadni, mert látott már cifrább dolgokat is, mint ez az alattomos, a német sajtóra és saját nagyságára hivatkozó vezércikk és ami abból következik.

 Azonban Végel László is öregszik, mert a Hét Napot kifelejti. Vagy az nem közszolgálati médium? Vagy közszolgálati, de ott az értékelvűség dominál, amióta...

És az Újvidéki Rádió vajon közszolgálati médium? Csak azért kérdezzük, mert arra nem emlékszünk, hogy előfordult volna,hogy reggel 6 és 10 között minden hírekben leadták volna, hogy mi áll a VMSZ Facebook oldalán, viszont ugyanezt heteken át megtették a Második Nyilvánossággal, felfuttatva az adófizetők pénzén az említett Facebook csoportot.

És a Pannon RTV közszolgálati médium?

Mert ha nem, akkor talán kezelje úgy a Családi Kör szerzőgárdája, mint a saját lapját.  

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon