Nyitva a kapum

Az elmúlt napokban azzal vádolták az úgynevezett szerbiai független médiacsőszök a szerbiai magyar médiát – kiemelve a Magyar Szót –, hogy gyűlöletbeszédet folytat a migránsok ellen. Különböző szavak hangzottak el a magát független újságíró szervezetnek nevezett közleményben: iszlámellenesség, gyűlöletbeszéd, pánikkeltés, félelemkeltés, feszültségnövelés, bosszúvágy, xenofóbia. Ennyi jelszó egy közleményben! Csodálatos!

Itt, ebben a közösségben élő magyarokra mindezek a jelszavak nem vonatkozhatnak. Ezeket a jelszavakat azok az emberek mondják ki, akik gyűlöletet, pánikot, félelmet, feszültséget akarnak az egyre fogyó kis közösségünkben kelteni. És ez nem feltétlenül értelmezhető a közelmúltból ide sodródó minden ember-fiára, akik között manapság többen is igen megtisztelő pozíciót töltenek be. De nem ott, ahonnan jöttek, hanem itt. Jut eszembe, a jelszavak között nem láttam a toleranciát. Mert ugyanis, minket, vajdasági magyarokat a Magyar Szó által azzal vádolni, hogy nem vagyunk toleránsak, csak az tudja megtenni, aki tegnapelőtt lépett be kapunkon. Húsz, harminc, ötven, hatvan, hetven éve toleránsak vagyunk. Sokszor túlzottan is.

Most is, amikor titokban, suba alatt a gazdasági menekültektől Szerbia úgy akar megszabadulni, hogy felszállítja őket a magyar határra, a magyar-román-szerb hármashatárra. Vagy szemet huny afelett, hogy taxival, magángépkocsikkal érkeznek ide a menekültek, akik minden eszközt felhasználva próbálnak Szerbiából tovább jutni.

Sajnos közülünk is sokan tovább szeretnének jutni, de nem mindig adatott meg a lehetőség. Hiszem azt, és ezt meggyőződéssel vallom, hogy azok között, akik eltávoztak, szívesen itt maradtak volna, ha lett volna rá kellő ösztönzés. Úgy látom, hogy ma már van, csak élni kell vele.

Visszatérve a menekültekhez, mély meggyőződésem, hogy közösségünkben nincsen helyük. Mellesleg ők sem akarnak itt maradni. Vajon miért?  Vádolhatnak engem különböző mozgalmak, amerikai pénzmágnások és kollégák is, akik velük egy húrt pengetnek, de ha ezekben az emberekben, mármint a menekültekben nincs annyi tisztelet irántunk, hogy ne randítsák körül a rábéi katolikus templomot, akkor azt mondom, hogy köszönöm a látogatásukat. Különben ott van egy igen tisztelt írónk háza is, akinek szülei annakidején másfajta menekülteket fogadtak be – nem Rábén -- forró levest szolgálva fel nekik. És ez dicséretes is volt. Meg aztán tudtak néhány szót is váltani egymással, ugyanis nyelvük is, kultúrájuk is azonos volt. Nem értem, ez a rábéi ház kapuja miért van zárva? Nálam ( nem Rábén) mindig nyitva áll. Most is. De nem azért, hogy udvaromból szemétdomb legyen. 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon