Népi textíliák a mindennapjainkban

Arra serkentenek bennünket, hogy ne a szekrénynek dolgozzunk – mondta Sebők Valéria, a békéscsabai XV. Országos Textiles Konferencia pályázatának szabadkai különdíjasa

Lukács Melinda

Békéscsabán március 4-e és 6-a között zajlott a XV. Országos Textiles Konferencia, amelyhez pályázat is kapcsolódott. Az idei témák a Nappali szoba – a család közösségi – textíliái, valamint a Viseletek és viseletkiegészítők voltak. A pályázatra érkezett alkotásokat szakmai zsűri bírálta el, az arra érdemes darabok pedig a Munkácsy Múzeumban és a Munkácsy Emlékházban lettek kiállítva. A múzeumban a nappali szobákra láthattunk ötletes példákat, az emlékházban kiállított alkotások többsége szintén úgymond funkcióba lett helyezve, az idei pályázat lényege ugyanis a használhatóság, a népi textíliák mai alkalmazása volt. A konferenciára és a díjkiosztóra a Szent István Egyetemen került sor, mint azt hallhattuk, a pályázatra 1116 alkotás érkezett, amelyek közül a zsűri 673-at ajánlott kiállításra, 129 egyéni és 53 közösségi pályázó volt.
A jelenlevőket Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke és Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármestere köszöntötte, a konferenciát pedig Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg:
– Célunk, hogy minden magyar polgár hozzáférjen a kulturális értékekhez, maga is hozzájáruljon a gyarapításához, részt vehessen a kulturális közösségek munkájában, legyen aktív részese az alkotó- és közösségépítő folyamatoknak. A konferenciához kapcsolódó pályázat alkotásra inspirálja a magyarországi és a határon túli magyar textíliával foglalkozó kézműveseket. Olyanokra, amelyek megőrzik a népi kézművesség értékeit, ugyanakkor alkalmasak arra, hogy a 21. század emberének használati tárgyává is váljanak – hallottuk egyebek között Závogyán Magdolnától.
A konferencia és a pályázat meghirdetői a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, a budapesti Hagyományok Háza és Népművészeti Egyesületek Szövetsége volt. A konferencia helyszínén Pál Miklósnét, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnökét kérdeztük a tanácskozás kezdeteiről:
– Az Országos Textiles Konferencia története a nyolcvanas évek végén kezdődött. Akkorra már elég nagy volt a népi kézművességet űzők száma, és felvetődött az igény, hogy a népi textíliával foglalkozók találkozzanak, osszák meg egymással tapasztalataikat és új ismereteket szerezzenek. Az első két konferenciát Miskolcon rendezték meg, a harmadikat pedig már egyesületünk vitte tovább. Örömmel tettük ezt, egyesületünkben mindig is erős volt a textíliák iránti érdeklődés. A harmadik konferenciát tehát 1992-ben rendeztük meg, azóta minden páros évben zajlik. Országosnak nevezzük, holott már kiszélesedett, azt is mondhatnánk, hogy Kárpát-medencei. Az első konferenciánk idején már meghirdettünk pályázatot. Az egyesületek akkortájt alakultak Magyarországon, adott volt a nevesítés, az embléma, a zászló témája. Az első téma így egy zászlóterv-pályázat lett, a továbbiakban pedig különböző témákat vetettünk fel. Először voltak a hímzés- és szövéstípusok, később valamilyen funkcióhoz kötöttük, például az esküvőhöz, de témának tűztük ki a születéstől a gyerekszobáig periódust is, ekkor a résztvevők fantáziájára lett bízva, hogy milyen bébiruhákat és gyerekszobákat tudnak megálmodni, akár játékokat is. Ahogyan az évek teltek, szakmailag egyre jelentősebb lett a békéscsabai konferencia, sokak szerint ez a népi textíliákkal foglalkozók legrangosabb és legkomplexebb együttléte. Hevesen szőttes-, Egerben viseletpályázatot hirdetnek, de itt mindegyik megjelenik, a hímzés, a szövés, a csipke, a nemez és a viselet is. A szakmai rangja is nő, egy alkalommal egy fiatal alkotó úgy fogalmazott, hogy: Békéscsabán falra kerülni óriási dicsőség. Azaz, ha az alkotás megüti a megfelelő mércét, hogy a kiállításon szerepelhet, az nagy elismerést jelent. Az idei konferencián pályázatunk két témáját járjuk körbe. A lényeg a népi kézműves értékek megtartása és új funkcióba helyezése – fejtette ki lapunknak Pál Mikósné, majd pedig dr. Illés Károlynét, a Békésmegyei Népművészeti Egyesület titkárát, a NESZ hímző szakmai bizottság elnökét kérdeztük a kiállított darabokról.
– A pályázaton szereplő alkotások elbírálása során konzulensként szerepeltem, mivel pályáztam is. A Rozmaring Szakkört vezetem, amely a Szlovák Kultúra Háza működése alatt áll fenn, valamint a kiállítások rendezői szerepét vállaltam. A kiállított tárgyak vegyesek, a modern kor követelményeinek megfelelően merítkeznek a hagyományból, megjelenik az átörökítés. A mostani nappali szobákban nincs annyi bútor, mint régen, sem pedig annyi hely, ahova a textileket kihelyezhetjük. A kiállításon szereplő darabok nagy része bármilyen lakásba, környezetbe beillik. A lakások sem olyanok, hogy több hímzett darabot betehessünk, de szeretjük a kézi munkát, a kézzel hímzett és szövött-, vagy épp a kézzel varrt viseleti darabokat. A pályázat résztvevői arra törekedtek, hogy követendő példát adjanak. A zsűri legfontosabb szempontja a technikai kivitelezés volt, valamint a beküldött alkotásokon megjelent tájegységi jellemzők felismerhetősége, de figyelték az alapanyag minőségét is – mondta dr. Illés Károlyné.
A pályázat mindkét témájában csoportos és egyéni díjak is lettek odaítélve. Első díjban részesült a temerini Csipkeverő és Kézi Hímző Csoport, Zuberec Vera vezetésével, aki közösségvezetői díjat is kapott, továbbá Ágoston Andrea Topolyáról.
Sebők Valéria Szabadkáról viselettémában jelentkezett a pályázatra, a régi csipketechnika alkalmazásáért és mai felhasználásáért pedig különdíjban részesült. Sebők Valéria megközelítőleg tizenöt éve kutatja a fonott csipke alkalmazását:
– Három fonottcsipke-alkotással jelentkeztem. Nagyon megörültem annak, hogy díjazott lettem, sőt már annak is, hogy mindhárom darabot kiállították. Ez egy nagyon régi technika, szinte teljesen feledésbe merült. Megközelítőleg 200–250 éve már nem fonják, a technika leírásával kapcsolatban írott anyag nemigen található, adatközlők sem igazán. Néhány mondatot tartalmazó, egy-két rajzból kellett megtalálni a módját, hogyan is fonhatták. Mindig az vezérelt, hogy ha a Krisztus előtti időkből előkerült leletek alapján meg tudták fonni a csipkét, ez nekem is sikerülhet, ha szorgalmas és kitartó leszek, megtanulhatom, ha utánajárok. A hagyományos fonottcsipke-főkötők ismertek a Néprajzi Múzeumban, szerepelnek Garay Ákos huszadik század elejei gyűjteményében, amíg viszont megpróbálom konstruálni, mindig újabb minták kerülnek elő. Problémáz okozott, hogy hogyan rögzítsem a mintákat, zenei nyelvvel élve, hogyan kottázzam le. Sok időt, hosszú éveket töltöttem ezzel. Kárát is láttam, de annál sokkal több örömet, a gyakorlat viszont meghozta az eredményt, és sikerült megtanulni, leírni ezt a technikát. Két modern viseleti darabot és egy hagyományos főkötőt küldtem erre a pályázatra. Arra serkentenek bennünket, hogy ne a szekrénynek dolgozzunk, a mai használati tárgyakon alkalmazzuk a régi népművészeti technikákat. A konferencián való részvétel fontos mindazoknak, akik a népi textíliákkal foglalkoznak. Szakmai előadásokat hallhatunk, azért jövünk össze, hogy csiszolódjunk, megismerjük az új lehetőségeket, a technikák, minták és motívumok új alkalmazását, hogy hogyan díszítsünk tárgyakat – mondta Sebők Valéria, aki azt is hozzátette, hogy habár egyéni kategóriában versenyzett, de nagy örömére szolgál, hogy hozzájárulhatott Szabadka város-, Radanovác- és a Lányi Ernő IME Gránátalma szakkörének tagjaként az egyesület hírnevének növeléséhez is.

Lukács Brigitta, Magyar Szó

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon