Ma a liberalizmus azért hazug, mert hamis

A liberalizmus ma már úgy hazudik, hogy még saját magán sem tud kiigazodni, ezért csak a megélhetést keresi. Meg a vakítást.

De talán az a legnagyobb aljasságuk, hogy a méltóságért úgy harcolnak, mintha nem volna nagyobb gond a világon, mintha a szegénység, nincstelenség nem is létezne.

Ma a liberalizmus azért hazug, mert hamis.

Mert csak oktat, anélkül, hogy cselekvőképességemet gyarapítaná, vagy élénkebbé tenne.

Arra kellene törekedni, hogy a leírt szavaknak ereje és hitele legyen. És ha látják, hogy ez nem megy, hogy ez nem sikerült, akkor ne írjanak!

Dehát írnak. Ezért kell látnunk, hogy sokszor, amikor olvasunk, igazából valaki más gondolkodik helyettünk. Most az egyik olyan alkotásra gondolok, amelynek szerzője így szeretne bevonulni a történelembe. A mindentudó blogíró úgy gondolja, hogy választékos szavaival és ironizáló stílusával ő a Mindenható. Mivel minden szót ismer, azt hiszi, hogy minden igazságot ismer. Fölényben érzi magát és Olvasóiban is ilyen fölényérzetet táplál.

Egyszer a következőket írta a Felvidékről származó, de a vajdasági magyar politikai viszonyokat a kisujjából kirázó blogoló: "...Az égvilágon semmi baj nincs, ha bizonyítani tudjuk a megállapítást, sőt! De bizonyítsuk!..."

Habár a szerző írásában nem nevezte nevén a gyereket, de egyértelmű, hogy bejegyzésének utolsó bekezdésében az amorf jelzőt a Jó Reggelt Vajdaságra értette. Ezért aztán, ahogyan azt mondani szokás, az értintettség jogán reagálok, vitatkozni nem kívánok, amit gondolok, elmondom (ugye, szabad?) és az ügyet a továbbiakban lezártnak tekintem, többet nem ér, de ennyit mindenképpen.

Amennyiben nem tévedek, az amorf jelentése ebben az esetben a formátlan, szabálytalan kifejezéseket jelöli. Ezzel ellentétben a Szabad Magyar Szó portálját kiegyenlíti a Vajdaság Ma délvidéki magyar hírportállal és a Családi Kör magyar nyelvű hetilappal. Ezt nem én találom ki, ő írta így.

Először is az nem világos a számomra, hogy mire alapozza, illetve mi jogosítja fel a facebookos véleményoldal tollforgatóját az efféle megbélyegzésre?

Mi alapján lett mérvadó az a Szabad Magyar Szó, amely sehol sincs bejegyezve? Amely honlapon szépen megy az ideológiai parasztvakítás...

Most akkor igazából itt hol a sajtó, meg hol a szabadság?

És ha már hírportál, hol a hírérték?

Vagyis van, aki minden következmény nélkül kijelenthet bármit, neki nincs szüksége az állításainak bizonyítására? Úgy látszik, igen, ez a szerző ezt megteheti.

Újra csak azt tudom mondani: 

Arra kellene törekedni, hogy a leírt szavaknak ereje és hitele legyen. És ha látják, hogy ez nem megy, hogy ez nem sikerült, akkor ne írjanak!

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon