Hurrá, nyaralunk!

Itt a nyár. A hamuba holt szezon elindult. Telis-tele a magyar ellenzéki sajtó a libertinus világ romlásán munkálkodóknak a szerkesztőségi uborkafára felakasztott képeivel. Egy rakáson Trump, Putyin, Erdogan, na meg persze Orbán.

Gyorsan bővül a lista a V4-ekkel, az osztrák kancellárral, és mint látjuk, az új olasz politikai vezetéssel. Kapkodás, ideg van. Jó előre bekészítettek az anyagok. Nagy a görcsölés, az aggodalom bélcsavargató riadalma. 2019-ben európai választások lesznek. A magyar Patás meg e hónapban tessék: újfent eltűnik vakációzni.

Hétszentség: valami méregdrága jachton sütteti majd a zsírját, a dél-kínai kalózok jóvoltából, hogy aztán – pokoli varázslat folytán – megint a mérsékelten diktatórikus dalmát tengerparton bukkanjék fel. (Ugyanabban a rikító, tarka, tavalyról ismert klottgatyájában, helyi halspecialitásokat panírozgatva. A rossznyelvek szerint a halak is tavalyiak.)

A kikészített anyag – mesteri válogatás. (Nem a halak – a cikkek.) Csak a július első dekádját szűrtem le, azt is csak első blikkre.

Mit mondjak? Beszédes. Szakmailag átgondolt. Szinte alig-alig hiteltelen.
A színes fotók alatt a nagyon szakszerű újságírók címfeliratai: Orbán Viktor a vesztébe rohan. (Nyomában kilenc liter lábszag.) Orbán dinasztikus törekvései. (Kétszáz kelvin ólomnehéz súlyban meghatározottan.) Orbán tárgyalási menetrendet diktált Merkelnek. (A meccsről megmaradt tányérrica mellett, a zsebében hatezerszáz megajoule kábító muskátli illattal, amit kétkosárnyi butángázzal semlegesített a budapesti diktátor testőrsége.) Orbán Viktor Gáspár fiával közösen, első sorból izgulta végig Erdogan beiktatását. (Öt marék molylipe agyából köbgyökölt módon vettek mintát, az izgulás mértékét illetően, amihez hozzáadtak gyök kettő megatonna biliárdasztal-lyukat.)

Csupa-csupa közéleti síkra mért tudományos magyarázat. Megalapozott, ellenőrzött, bizonyított. Hisz a jól értesült zsurnaliszták a saját tapasztalataikat teszik közkinccsé, hasonlóan, mint ama förtelmes jelenséget, mikor a nepáli havasi embert látták Leila galaktikus hercegnővel izélgetni. (Utóbbi nem összetévesztendő a másik Leilával, az Arab Démonnal, aki pipázik.)

Dr. Szabadelvűnét és a szellemi pereputtyába illeszkedőket ezek a nyári, kánikulába fúló hírek sokkolják. Véleményüket menten közzé is szokták tenni a fészbúkon. Örülnek az ilyen életszagú elemeket felmutató, könnyen emészthető dolgoknak. Jó az, ha alany-állítmány-tárgy mentén politológiailag pallérozott egyének, ideológiailag is alaposan megpatkolt cikkekkel látják el dolgos, éttermiségi hétköznapjaikat.

Ezeket aztán szépen, világnézetileg abszolút semlegesen osztani, majd kommentálni lehet.

A milliárdos Cukribugri fiú is ilyenektől markolássza az ágyékát. Dein Wort in Gottes Ohr. A másmilyeneket letiltja. A demokrácia és szólásszabadság jegyében. Eni kveszcsön?

Pörög a közéleti látványpékség, a legbizalmasabb információkat rejtő híroldalak újrahasznosított témái által. Olyan portálok ezek, amikben egy akciós, kerti locsolócső méretű, bőrét levedlett, Lengyelországban garázdálkodó piton kiemelt, vezető hír lehet. Mellette öles szalagcím fedi egy nagyon nem híres „sztárt” puszta csöcseibe öltözötten. Kész szerencse, hogy a thai gyerekfoci-csapatot sikerült kimenteni. Hál’Istennek, nem jártak úgy, mint a kannibálok lakta Sambi-Sumbi szigetén a tulangók nyomát kutató Gustav Bahr – az Angol Királyi Földrajzi Társaság tagja – akiért utána kellett küldeni Piszkos Fredet. (Fülig Jimmy őszinte bánatára.)

Itt valahol tart most a „szabad magyar” szó újságírás.  

Legnagyobb sajnálatra, immár alaptörvénybe van foglalva hogy Dr. Szabadelvűné, (született Hátrányos Erzsébet) ha akarná, se mehetne csak úgy ukmukfukk a határra, lelkes köztársasági fékezőmunkásnak. A migránsokat előszeretettel tologató, egyébként zömmel nyugati lélegeztető gépen tartott liberálisok nyolc kilométerre hátrébb lettek parancsolva. Önkényileg, noná. Velük együtt dugult el az az óhaj is, hogy a Játék Határok Nélkül EU-s versenyszámát Szabadkától kezdődően Királyhalmán át Horgos lakosai a végtelenségig szenvedjék.   

A kontinensre özönlők segítői – szerintem enciklopédikus tudtukon kívül, de ezzel az erővel is megbocsáthatatlanul – Sztálin gyakorlatias felvetésének a mai kivitelezői. A jó öreg Dzsugásvilij szerint ugyanis a népirtás mindig csak szervezés kérdése, ahogy a „magyar-kérdés” is csak „vagon-kérdés” volt a szemében. Ezen az elvi alapon most a népességcsere is csak nettó logisztika kérdése.

EZ elhitette, EZ lefizette, EZ átvezette, EZ elhelyezte, EZ a kicsike-picike meg nyam-nyam-nyam, szépen a hasznot mind megette. Magyarán: amit a német hüvely(k) elindított, azt most egy kicsiny, görbedett, fekete körmű, mindig ártatlanul kívülálló – élvezi.

És nincs Isten, hogy valaki ezt fehéren-feketén megértesse a népesség azon kisebbik felével, akik még most sem látnak. Helyette azt szeretnék, ha Európa önfelszámolása helyett minimum Orbán illiberális klottgatyája lenne újfent a téma. Meg ha vitáznánk. Mert az a lételemük. (Róma palotáinak a szőnyegein hempergők is ilyen cseverésző széplelkek voltak. Egymás agyát birizgálták, egymást töcskölték, míg odakint az Örök Város kapuit döntötte be a csürhe.)

Folyton erre kapok fölszólítást. Hogy tessek szíves lenni „tisztességes”, „érvekkel és ellenérvekkel” disputát folytatni a „menekültkérdésről”.

Régen, tényleg nagyon régen, valamikor 2015 tájékán tán még hajlandó is lettem volna asztalt csapkodva érvelni. Ma meg már – nem. Miért?

Azért, mert utoljára Európában „menekültkérdés” akkor volt, amikor az ex-Jugoszlávia területén egymást ölték az emberek. Talán emlékeznek rá: akkoriban a bosnyák hegyek között sem csak az életerős suhancok tömegei bolyongtak mobiltelefonokkal, a la carte igényelve svéd, német, svájci állampolgárságot és szociális ellátást. Ahogy a Krajinából érkező szerb traktorokon sem csak szakállas, marcona csetnikek ültek, hanem nagymamák, kisbabák és zömmel – zokogó asszonyok. Ez a mai jelenség – egy ideje nyilvánvaló – semennyire nem menekült válság, sokkal inkább gazdasági bevándorló-krízis. Lássuk be: merőben más, amikor valaki az életéért fut a legelső biztonságos palánkvárig, erődített helyig vagy régióig, mint amikor tömegben kanszagú fiatalemberek a pénzügyi segélyért ácsingózva törtetnek át hét európai határon, azonnali jogokat követelve.

A másik ok, amiért nem szabad leállni velük: az a tisztesség kérdése. Nem tisztességesek. Sajnálom. Tisztességesek – jó esetben – a nyakunkra csődítettek idegyámolítását megelőzően lehettek volna.  

A harmadik tény, hogy érveik sincsenek. Az nem érv, hogy valami, pontosabban valaki (segítek: Orbán) ellen határozzák meg önmagukat. Az a baj, hogy más egyéb mellett – pont a fenenagy szabadságra hivatkozva – sosem tudták, és nem is akarták. Itt bezárul a kör. Ez a 22-es csapdája.

Vitázni meg azért nem lehet velük, mert alapállásból mindent mindig jobban tudnak. Így szocializálódtak. Az ő igazuk überelhetetlen. A többi „nácifasiszta”. Irgumburgum.

Maradnak hát nekik a nyári témák.

Orbán nyaral. Emezek meg sülnek kínjukban.   

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon