A harmadik közgyűlés, ami beharangozta a negyediket

A mozgósítás (amiről egy éve úgy beszél az MM, mint olyan tomboló igényről, ami az MM-et létrehozta) ugyan nem sikerült, mondta Korhecz, de nincs mit szégyellni. A VMDK nem hozott semmit. Szabadkán 11 képviselőből 7 a magyar, de ez a nemzeti vonal.

Pannon RTV

A Magyar Mozgalom harmadik közgyűlésén Korhecz Tamás társelnök felszólalása újabb ellentmondások sokaságát hordozza magában.

Ilyen gyorsan cserbenhagyni a VMDK-sokat, hát azért ez még nekem is sok(k)... engedjék már meg, hogy azon a kijelentésen, miszerint a Magyar Mozgalom VMDK-val kötött koalíciója mindössze 1000-2000 szavazatot hozott a konyhára, és ezen tömörülésre azért volt szükség, hogy az MM-nek nagyobb esélye legyen a tartományi képviselet megszerzésében, egy kicsit elidőzzünk. Először is megkérdezném, hogy hol vannak ebben a történetben a horvátok? HDK vagy DZH? Egyik formában sem találkoztam velük, de az is lehet, hogy annak a fránya újságírónak a beszámoló pont ezen részénél kellett kétbetűs kitérőt tennie.

Mit ért az alatt a tisztelt doktor úr, hogy a koalícióra azért volt szükség, hogy nagyobb esélye legyen a tömörülésnek a tartományi képviselet megszerzésében?

Mert az én birka (bocsánat: barom) agyammal csak azt tudom felfogni, hogy ez volt az egyetlen esélye az MM-nek arra, hogy tartományi képviseletet szerezzen. Az egyetlen, drága doktor úr. És maga nagy köszönettel tartozik ám a VMDK-HDK koalíciónak. De nem baj, majd ők is lassan megismerik a maga önző és kisajátító hozzáállását a dolgokhoz. De éppen kíváncsi vagyok, hogy mihez fog majd ekkor kezdeni az MM?! Polgári csoportosulásként fogja tovább nyomatni a történetet, kockáztatva azt, hogy egyhamar nem érik el a censust, vagy majd tovább kopogtatnak egyéb kisebbségi párt ajtaján, hogy jaj, sajnálják már meg őket és vegyék be az MM-et is a tömörülésbe?

Ja, de nem, hát akkor ők már nem civil szervezetként fognak működni, hanem kisebbségi pártként fogják magukat bejegyeztetni, és önállóan fogank indulni a választásokon - persze Korhecz Tamás nélkül, hiszen ő egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, hogy ha az MM párt lesz, annak ő nem lesz a tagjaNa, de láttunk már karón baglyot!

Maglai Jenő, Szabadka volt polgármestere is beszél olykor zöldségeket. Maglai elégedettséggel nyugtázta, hogy Szabadkán a VMSZ és az MM fej-fej mellett végzett, és meglátása szerint az MM gerincének a nemzeti vonalat kell tekinteni. Hát, hogyne. Ezért van az, hogy Szabadkán nem csak magyarok voltak a listán, és a megszerzett 11 képviselői helyből Szabadkán mindössze 7 képviselőt ad az MM.

Kedves Jenő, azért gratulálok, legalább maga nem maradt ki a jóból, és tovább ügyködhet a nemzet érdekében. Aztán majd eldönti, hogy merre húz a szíve, elvégre gyorsan változik a közízlés.

Bár az sem mellékes, ugye, sikerül-e végre lemondatni az egyik mozgalmas magyart, hogy bejusson legkedvesebb sportszakértő-kollégája...

Ha már itt tartunk, a közízlés változása a közgyűlésen részvevők számában is megmutatkozik. Na, nem baj, a belépési díj bevezetése tuti feltölti majd az üres székeket.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon