Facebook hírfolyam

Vataščin Péter elemző cikkének első része, amikor is a Vajdasági Magyar Szövetség Facebook oldalának decemberi teljesítményét figyelte meg, a következőkre mutat rá:

 

  • A VMSZ pártkommunikációjának egyik fontos része az internetes megjelenés, amely folyamatos. Ebből következik az, hogy a VMSZ-nek felépített kommunikációs stratégiája van, és ezen tevékenységében is kitartó.

  • A közzétett megnyilvánulások nem támadó jellegűek, hanem azok az adott téma kapcsán a párt álláspontját mutatják be, amely a következetes politika mérvadója.

  • Nincs központosítás. A vajdasági magyarok által lakott települések aktivitásainak, eseményeinek bemutatása megfelelően van reprezentálva.

  • A VMSZ politikusai nem csak helyi szinten, hanem tartományi és köztársasági szinten is megtalálhatók, ahogyan Brüsszelben is. Mindezen területek kellőképpen vannak jelen a hírfolyamban.

  • A VMSZ nem egy ember köré épül. Annak elnöke mellett, több húzóemberrel is rendelkezik a párt.

  • A Pannon RTV folyamatosan fejlődik (amit a szerző elismer) – tehát nem meglepő a VMSZ oldalán ezen hírszolgáltató anyagainak kiemelkedő számú felhasználása.

  • A VMSZ politikusainak fellépései megfontoltak, higgadtak és pozitív tartalmúak.

 

Vataščin Péter írása végén megtalálható mondatát, miszerint „nem » kopírozni« kell ezt a gyakran túlzott politikai céloktól fűtött modellt”, sem lehet rossz néven venni.

Egyáltalán, miért zavarna az valakit, ha létezik egy túlzott politikai célok által vezérelt vajdasági magyar párt?! Meg amúgy is, egy párt milyen céloktól legyen fűtött?!

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon