Bódis Gábor számol

Bódis Gábor egykori újvidéki tévés (kilencvenes évek: juj juj, lehet, hogy lőni fognak? Háború lesz? Húzok én Újvidékről Európába, a Szabad Európához) szabad európás és dunatévés, valamint mindenhol jó nekem, ahol jól tartanak, nyugalmazott újságíró, nekilátott számolni.

Kiszámolta gyorsan és címbe illesztette, hogy a 35 helyből 30-at megszerző, a VMSZ által támogatott Magyar Összefogás vereséget szenvedett.

Konkrétan vereséggel felérő győzelemről beszél. Szeretnénk neki szólni, hogy a Magyar Összefogásnak dupla akkora támogatottsága van, mint amennyivel az általa, és elvbarátai, harcostársai és haverjai által oly hőn szeretett Emmanuel Macron köztársasági elnök lett.

Azóta, hogy mi lett, arról nem szeretnénk beszélni. És a támogatottságáról sem.

Azt majd Bódis megmagyarázza. Juj, juj, várjuk.

Addig is a Magyar Összefogás listájának gratulálunk, a Vajdasági Magyar Szövetség előtt kalapot emelünk, a Magyar Mozgalom viselkedését pedig tényekre alapozva kielemezzük.

A vágyakat meghagyjuk Bódis Gábornak. Egyebe úgysincs. A négy éve hűtőbe tett bort és szódát már biztos megitta. Akkori elemzésében ugyanis a hosszú lépések idejére készülődött.

(Amúgy Bódis irományában talán az egyetlen, ami nagyjából megfelel a valóságnak az az, hogy a Magyar Mozgalmat a VMSZ egykori disszidensei és néhány liberális értelmiségije alapította. Bár ha jobban belegondolok, az értelmiségi kifejezés is vitatható.)

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon