Az Otpor eleje és egy illúzó vége

Arra már nem emlékszem, hol volt az ellenállás eleje. De majd elmondják és le- (meg)írják azok, akik tudják. Talán mert messziről, biztonságból, melegből, áram- és gázhiány nélkül, mindennapi megélhetési gondok nélkül, máshonnan nézték végig a kilencvenes éveket vagy azok egy részét. Ezért aztán jobban látták, látják nálunk, akik itt csináltuk végig – az egészet. 

Azt azonban most megtudtam, hol van az ellenállás vége. Egy most megjelent könyvben van.

Ahol olvasom, ott van a vége: ,,A könyvben nem esik szó arról, hogy az Otpor sikerében elég komoly szerepe volt az amerikai támogatásnak. Milosevics megbuktatása, így a szerb ellenzék támogatása nagyhatalmi érdek is volt, a szervezkedés egyik legfontosabb helyszíne Budapest volt, az Otpor pedig többek között azért tudta telematricázni az egész országot, mert kaptak erre pénzt. Igaz, hogy ez a könyv nem az Otpor története, de ez fontos része a teljes képnek.”

Én a magam részéről kertvárosi háziasszony forradalmárnak neveztem a jelenlétem a szerbiai 2000-es eseményekben, hiszen  soha, egyetlen pillanatra sem voltam otporos, másrészt úgy gondoltam, azzal, hogy vállaltam: itt fogok élni, forradalmi tettet hajtottam végre, annyi és annyi százezer emberrel együtt. Az élet forradalmát, ami sétálós forradalomba ment át.

Ez a könyv, az Útmutató a forradalomhoz, ami most magyarul is megjelent, egyértelműsíti a dolgokat. Nincs elégedettség és elégedetlenség, nincs nyugalom és káosz, nincs séta, legfeljebb egy walseri regényben.

Fontos könyv, el kell majd olvasni. Sok mindent felidéz. Bennem máris felidézte azt a verset, ami az érettségi tablónkon szerepelt. Aki erősködött, hogy ez a vers szerepeljen a tablón, tudhatott valamit a világról. 

„Játszanak. Megjátsszák azt, hogy nem játszanak.

Ha jelét adom, hogy tudom, hogy játszanak,

Megszegem a szabályokat, és büntetést kapok.

El kell játszanom velük a játékukat, hogy nem tudom, hogy tudom, hogy játszunk.”
                                                                                                                                   (R. D. Laing)

Nekem elég az, amit Pilinszky, Weöres és Kosztolányi tudott – szigorúan tablóidézetre gondolok, mint útravalóra az életben...

 

(Szerző: Lovas Ildikó)

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon