Az összefütyült frakció

Fügefalevél, keresztény ember, aki nem felejt... Igaz, nem is emlékszik. Segítenünk kell.

Pixabay/Tama66: a béka, aki sosem lesz királyfi

A héten megalakult a Tartományi Képviselőház legújabb képviselőcsoportja Alternatíva Vajdaságért-Magyar Mozgalom-VMDK néven. Ennek kapcsán jelent meg a nagy szabadságot hirdető honlapon a Korhecz Tamással készített exkluzív interjú

Az igaz, hogy az interjúban Korhecz elmondja, hogy elképzeléseikről és céljaikról nem nyilatkoznak a közös sajtótájékoztató előtt, ami azt jelenti, hogy az interjú hirdetési felület és nincs más célja, mint hogy beszéltesse Korhecz-et. Jól van, megértjük. De azt, hogy ebben nincs semmi szakmaiság sajtóilag, ugyanúgy tudjuk, mint az, aki az interjút elkészítette és megjelentette.

De ha már, akkor foglalkozzunk vele.  

A frakció létrejöttéhez Korhecz Tamás és Csonka Áron mellé még hároman csatlakoztak: Jelena Balašević és Amir Bislimi (valamikori demokraták), valamint Arsen Kurjački, az Elég volt! mozgalom kizárt tagja.

Az, hogy az ellenzékhez tartozás ekkora erejű felismerést eredményezett, és ilyen méreteket öltött, a csodával határos.

Valójában kik is kapcsolódtak bele ebbe a, "közös bennünk az is, hogy mindannyian ellenzékben vagyunk" (sic!) formációba?

Korhecz és Csonka mellett Itt van a két egykori Pajtić-féle demokrata párti képviselő, Jelena Balašević és Amir Bislimi. Jelena Balašević ugyebár Đorđe Balašević lánya, míg Amir Bislimi – nemrég még alig ismert labdarugó menadzser – a Demokrata Párt  volt pártigazgatója. És itt van Arsen Kurjački is, aki nagy politikai agilitással rendelkezik, ugyanis a liberális Elég volt! mozgalom előtt, a jobboldal és a szélsőjobboldal határán tengődő Szerb Demokrata Párt eminens tagja volt. Kedves Korhecz Tamás jogdoktor úr, ezt a politikai eklekticizmust nem hogy fügefalevéllel, hanem fügefa erdővel sem lehet eltakarni.

Ám én továbbra is emlékszem arra a mondatra (nem szenvedek demenciában, mint egyesek), amit a választások előtt előszeretettel hangoztattak az MM-esek: ők a magyar alternatíva.

A politika igaz, hogy a kompromisszumok mestersége, de nem mindegy olykor kompromisszumot kötni a közösségünkért, vagy folyamatosan kompromisszumot kötni a pozíciónkért.

A Demokrata Párt 16 évig irányította a vajdasági kormányzat munkáját, 2000 óta, és nagy erővel bírt, vallja Korhecz Tamás. De akkor ebben az időszakban miért nem hozta meg Vajdaság pénzelésének törvényét, melynek határideje 2008. december 31-e volt?!

Most ugyanezért ellenzékből fog majd küzdeni?

Az interjú végén Korhecz Tamás erkölcstelennek tartja a VMSZ politikusait, és elmondása szerint, nincs mit velük beszélnie.

Viszont!  

Irt levelet Pásztor Istvánnak, hogy üljenek le tárgyalni. Azt mégis, hogy képzelte el? Majd mutogatnak? Micsoda logikai bukfenc.

A mozgalmas magyarok civil szervezet, ami időközben úgy lett párt, hogy nem lett az, csak néhány ember egzisztenciáját és mérték nélküli egójának kiterjesztését biztosítja, egyre vadabb megoldásokat talál ki. Nem a magyarokkal, hanem akivel éppen bír -- valóban nem a szél hordta össze őket, hanem összefütyülték magukat és egymást. Pártokat váltogató, levitézlett pártigazgató és társai, a tegnap még egymást feljelentgető két magyar, a Korhecz meg a Csonka.

Én csak azt nem tudom, mit szól mindehhez az, aki legjobban megszívta ezt a kalandot, Varga László?! Akit mostanában sehol sem látni. Vagy titkon arra készülnek, hogy a mozgalmasok őszre tervezett, tisztújítónak meghirdetett újabb közgyűlésén Varga Laciból civil szervezeti pártelnököt csinálnak? Végül is... Korhecz tartományi képviselő, Maglai meg lelkes társa, Josipa osztja az észt a szabadkai képviselő testületben Joó Horti Lívia koszorúz, Józsa meg áll és nézelődik, de ő mindig is ezt szerette, csak nem ilyen zsírszegény kivitelben, hanem zsírosabban. 

Amikor éppen nem ezt csinálják, akkor szaladnak árulkodni a VMSZ-re, hogy hány magyar embertől vette el a munkáját. Ennek majd utána járunk és leközöljük. Mert bennünket is érdekel. Addig is izgatottan várjuk az összefütyült ellenzék EREDMÉNYEIT. Nem a dumát, hanem az EREDMÉNYEKET.

 

 

 

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon